
Fotó: Kocsis B. János
A levélszavazás módszertanának módosítását szeretnék elérni a háromszéki politikusok. Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke szombaton Sepsiszentgyörgyön a magyarországi választások kiértékelőjén elmondta, négy évvel korábban 25 százalékos volt az érvénytelen levélszavazatok aránya, ez idén 15 százalékra csökkent, ami még mindig magas arány.
2018. május 01., 15:002018. május 01., 15:00
Szerinte úgy kellene módosítani a módszertant, hogy a Nemzeti Választási Iroda minden szavazólapot vegyen figyelembe, ami a polgárok akaratát tükrözi, és megfelel az előírásoknak,
Szerinte a 4-5 százaléknyi érvénytelen szavazat a „normális arány”.
– fogalmazta meg a háromszéki politikus. Kifejtette, Zsigmond Barna Pál Magyarország előző csíkszeredai főkonzulja a székelyföldiek szavazatával szerzett mandátumot, a levélszavazatok módszertanának módosítása az egyik „házi feladata” lehet. A másik elvárás tőle, hogy szorgalmazza a Székelyföldet Budapesttel összekötő vonatjáratok – a Korona és a Hargita – korszerűsítését. Mint ismeretes ebben az ügyben a székelyföldi megyék aláírásokat gyűjtenek, Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar állami Vasutak segítségét is kérték. Tamás Sándor elmondta,
Rámutatott, az Erdélyben leadott 185-195 ezer szavazatból 120-125 ezer érkezett Székelyföldről, idén kétszer annyi mint négy évvel korábban. Ez nemcsak a magyar állampolgárok számának növekedésével magyarázható, hanem a hatékonyabb szervezéssel is. Szerinte ehhez az RMDSZ mellett az MPP és az EMNP is hozzájárult, mint mondta
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester az adóemeléssel kapcsolatos lakossági felvetésekre reagálva szeretett volna néhány nézőpontot nyomatékosítani: például azt, hogy a városnak kifizetett adókért mi mindent kap a polgár.
Az influenzával diagnosztizált betegek száma megtízszereződött a novemberi esetszámokhoz képest, és sok a szövődményként tüdőgyulladássá súlyosbodó légúti megbetegedés is Hargita megyében. A tendencia folytatódása várható.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kedden kijelentette, hogy az egészségügyben nem az orvosok és a kisegítő személyzet bérén kell spórolni, a megtakarításokat más területeken kell elérni.
A Félixfürdőn karácsony tájékán elkövetett kettős gyilkosság elkövetője egy 29 éves kardói (Cordău) férfi, aki január elsején maga értesítette a rendőrséget arról, hogy két holttestet talált az üdülőhely egyik elhagyott pavilonjában.
Gázpalack robbanása okozott tüzet kedden délután zilahi tömbház egyik második emeleti lakásában. Egy ember megsérült, további kilenc lakónak a helyszínen nyújtottak orvosi ellátást – tájékoztatott a Szilágy megyei tűzoltóság.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedden továbbította Nicușor Dan államfőnek Daniel David oktatási miniszter felmentésére vonatkozó javaslatát.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihai Fifor, korábbi védelmi miniszter kedden a Facebook-oldalán cáfolta azt az állítást, miszerint a katonák a bírákhoz és ügyészekhez hasonlóan „48 évesen mennek nyugdíjba”.
Hosszú évek óta zajló fejlesztések zárulhatnak le Gyergyószentmiklóson: a víz- és a csatornahálózat korszerűsítése is befejeződhet 2026-ban. Az évek folyamán összegyűlt többletköltségekre a fejlesztési minisztériumtól kérnek finanszírozást.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter kedden arról számolt be a Facebook-oldalán, hogy tavaly több mint négymilliárd euró uniós forrás érkezett Romániába a mezőgazdaság számára, és január végéig további egymilliárd euró kifizetésére számítanak.
Fizetéslevonással büntették a kormány sajtóirodájának azt a munkatársát, aki tavaly november végén megpróbálta távol tartani az újságírókat a miniszterelnöktől, hogy ne tudjanak kérdést feltenni Ilie Bolojannak.
1 hozzászólás