
A népi zeneszerszámok énekkísérő szerepét is elleshették Ildikótól és Gabriellától
Fotó: Barabás Ákos
Nem játék, nem is munka, hasznos kedvtelés volt az a három nap, amit az udvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola 4. A osztályának Dalos Pacsirták elnevezésű énekegyüttese képzőivel töltött. A jutalomfelkészítés gyimesi napot is tartogat, hogy a legtisztább forrásból kapjanak ízelítőt a csángó dallamvilágból.
2018. szeptember 11., 17:492018. szeptember 11., 17:49
2018. szeptember 11., 17:522018. szeptember 11., 17:52
A címben szereplő jellemzést az énekegyüttes egy vetélkedőn érdemelte ki. Nagy Enikő tanító diákjai, Csíki Zsófia, Deák Boglárka és Tifán Anna barátnőkként szeretnek együtt énekelni. Elröppentek a napok az oktatók, a zenekar, a népi hangszerek bűvöletében – könnyedén készültek az országos vetélkedőre. Hangfelvételről is visszahallgathatták az újonnan tanult udvarhelyszéki népdalokat.
Tifán Csaba zenetanártól megtudtuk, a Dalos Pacsirták egy éven át állandóan részt vettek az iskolai előadásokon, vetélkedőkön. Népzenei továbbképzéssel hálálták ezt meg nekik, és buzdítják őket. A népdaltanítás mellett alapképzésben tapasztalták meg, hogyan kell a szólistának vezetnie a zenekart. A Huzavona tagjai abban is segítettek, hogy meghallják, milyen kíséret tartozik a dalokhoz, hogy akkor is tudják ezt a népdalélményt nyújtani, amikor majd hangszerkíséret nélkül állnak a színpadon. A napi programot kreativitásfejlesztő és szabadidős tevékenységgel lazították. Gyimesben Antal Imre és adatközlők fogadják majd őket.
Kászoniné Fejős Gabriella református lelkipásztor, népdaloktató elmondta, arra törekedtek, hogy élménydús együttlét és ne műhelymunka legyen a képzés.
Hangképzés, légzésgyakorlatok, ritmusérzék-erősítés, beéneklés, népi díszítéstechnikák megismerése, a népzene lüktetésének gyakorlása gazdagította a képzésidőt. Belehallgattak régi gyűjtésekbe, nénik, bácsik élethű zenei előadásába. Megtanulták, hogyan kell a felvételeket kezelni, például lelassítani.
Fotó: Barabás Ákos
István Ildikó népdalénekes, néptánc- és népdaloktató három évtizede ment el Székelyderzsből, de szíve csücske Udvarhelyszék és a népdal. A lánykák tehetségesek, ügyesek, lelkesek, a közös éneklés szeretetét erősítették bennük.
Nagy Enikő vallja, az osztályközösségben rengeteg népdalt tanultak meg együtt. Nagy élmény volt most legtehetségesebb diákjaival elmélyülni a népdalok világában, olyan oktatóktól tanulni, akik életüket tették fel erre.
Fotó: Barabás Ákos
Nicușor Dan államfő csütörtökön a Cotroceni-palotában fogadja António Costát, az Európai Tanács elnökét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amelyben nem vesz részt – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján George Simion.
Megkezdődött a burgonya betakarítása Hargita megyében, főként a Csíki- és Gyergyói-medencében, az eddig becsült terméshozam pedig kielégítőnek mondható.
A hazai élelmiszerbiztonsági hatóság bejelentette, hogy a METRO Cash & Carry romániai hálózata visszahívja a forgalomból egy Brie sajttételét, miután a termékben Listeria monocytogenes baktériumot mutattak ki.
Mikor lesz Szovátán a Madarasi Hargitához hasonló síparadicsom, mikor készül el a körgyűrű Szászrégenben és mikor lesz minden ház közművesítve Mezőpanitban – ezekről is beszélgetett a három település polgármestere a napokban egy kerekasztalon.
Tizenegy sürgősségi esethez riasztották az elmúlt 24 órában a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat, a bevetések túlnyomó többsége egészségügyi vészhelyzet volt: az elsősegélynyújtó egységek tíz bajba jutott személyt láttak el.
Csoma Botond szerint az RMDSZ a képviselőház keddi ülésének elején szerzett tudomást arról, hogy a PSD külön megállapodást kötött az AUR-ral, az SOS Romániával és a nemzeti kisebbségekkel a képviselőházi házbizottsági tisztségek elosztásáról.
Megbírságoltak a rendőrök egy 34 éves férfit, miután az autója utánfutójában szállított sertés kiugrott az A1-es autópálya leállósávjára a medgyesi csomópont térségében.
Eltörölné a külön középiskolai felvételi vizsga lehetőségét a szenátus oktatási bizottsága: a testület szerdán egyhangúlag megszavazta a vonatkozó törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezését.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!