A legprímább polgárnőket díjazták

A székelyudvarhelyi Príma Rádió a város Príma Polgárnőit díjazta csütörtökön délután a Művelődési Ház koncerttermében. A 2006-ban létrehozott kitüntetésben azok a hölgyek részesülhettek, akik a város jó hírét öregbítették, értékteremtő és értékmentő tevékenységükkel a közösséget támogatták.

Kovács Eszter

2012. február 09., 20:152012. február 09., 20:15

2012. február 10., 10:332012. február 10., 10:33

2006-ban a közszolgálatiság jegyében kezdeményezte László János, a Príma Rádió tulajdonosa a Príma Polgár-díj megalapítását. Az azóta már hagyományossá vált díjkiosztó ünnepségen ezúttal is népes közönség tisztelgett Székelyudvarhely legprímább polgárnői előtt. Az est a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjainak fellépésével kezdődött, majd Orosz-Pál Levente házigazda a Príma Rádió eddigi tevékenységét, illetve a Príma Polgár-díj megalapításának körülményeit ismertette a hallgatósággal.

„Az elismerés bölcsességet, bátorságot, de alázatot is feltételez, egyben főhajtás női polgártársaink előtt, tiszteletmutatás a nő iránt mindazért, amit a hétköznapokban tesz” – fogalmazott ünnepi beszédében László János. A díj ötletgazdája a továbbiakban elmondta: egy 2011-ben, 23 országban végzett közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a megkérdezettek egynegyede még mindig úgy véli, a nőnek otthon a helye. „Szomorú, hogy például Magyarország 34 százaléka is ezen a véleményen van” – tette hozzá László. Megtudtuk, a január 23-án indított közönségszavazáson ezúttal több mint 800-an tették le voksukat a Príma Polgárnő-jelöltekre.

Az elmúlt évek díjazottjainak bemutatása után a szervezők a hagyományos öt kategóriában díjazták Udvarhely legprímább polgárnőit. Többéves sportolói tevékenységéért Ilyés Miklós Magdolna, a romániai négyszeres világbajnok női kézilabda-válogatott egykori tagja vehette át a Príma Sportoló díjat. A Príma Művésznő elismerést a békéscsabai származású Vidovenyecz Edina színésznőnek ítélték a szervezők és a nagyközönség. A művésznő 2001 óta a Tomcsa Sándor Színház tagja, számos előadásban lépett már színpadra, valamint jelmeztervezőként is segíti az intézmény munkáját.

Szász Mihálykó Mária tanárnő vehette át a Príma Pedagógus díjat. A kitüntetett úgy vallott magáról: „szerencsésnek tartom magam, amiért egész életemben azzal foglalkozhattam, amit szeretek”.A legprímább orvosnak a székelykeresztúri születésű Dácz Kovács Évát választották a Príma Rádió hallgatói, illetve munkaközössége, a hölgy 2002 óta erősíti a városi kórház sebeszi csapatának munkáját, 2009-től főorvosként. A Príma Polgárnő díjat Gyöngyössy Judit, az Ikos Conf. gazdasági igazgatója vehette át, aki – mint azt a későbbiekben felszólaló dr. Venczel László elmondta – nemcsak a készruhagyárnál végzett kiváló munkájáért, hanem közösségépítő, -támogató tevékenységéért is megérdemli a kitüntetést. Az est Komoróczy György, 2010 Legprímább polgárának ünnepi beszédével, a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola diákjainak fellépésével, valamint pezsgős koccintással zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr

Saját falujában állították meg a rendőrök azt az oroszhegyi sofőrt, aki erősen ittas állapotban ült a kormány mögé pénteken koradélután.

Részegen vezetett, lebukott az oroszhegyi sofőr
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak

Sérült medve miatt érkezett riasztás Sikaszóba, ám a nagyvad elpusztult, amire a törvény által előírt bizottság helyszínre ért. Az állatot napokkal korábban üthette el egy autó.

Elpusztult egy medve Sikaszóban, amelyet korábban elgázolhattak
2026. június 11., csütörtök

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán

Egész napos filmünneppel várják a mozirajongókat június 17-én Szentegyházán. A Vándormozi négy magyar alkotást vetít le, a belépés ingyenes.

Egész napos mozizásra várják az érdeklődőket Szentegyházán
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Megnyitja kapuit a parajdi sós strand pénteken, a nyitónapon minden érdeklődő ingyenesen látogathatja a létesítményt.

Kezdődik a strandszezon Parajdon
Kezdődik a strandszezon Parajdon
2026. június 11., csütörtök

Kezdődik a strandszezon Parajdon

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása

Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.

Patthelyzetben a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felújítása
2026. június 10., szerda

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek

Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.

A kilövés után pár nappal ismét medvére figyelmeztetnek
2026. június 09., kedd

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében

Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.

Több mint három kilogramm vízipipadohányt foglaltak le Hargita megyében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen

Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.

Bethlen Kata örökségét bemutató kötetet ismertetnek Székelyudvarhelyen
2026. június 09., kedd

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen

Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.

Megújult a körforgalom, de újabb utat zárnak le Székelyudvarhelyen
2026. június 08., hétfő

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot

Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.

Megkeresik, elaltatják és elszállítják a Székelyudvarhelyen megjelent medvebocsot
Hirdetés