Hirdetés
Hirdetés

A lakóközösség jóindulatán múlik a kedvezmény megítélése

Kevesebb közköltség a kisgyerekes családoknak – a lakóközösség mondja ki a végső szót •  Fotó: Pál Árpád

Kevesebb közköltség a kisgyerekes családoknak – a lakóközösség mondja ki a végső szót

Fotó: Pál Árpád

Nem kell közös költséget fizetni a háromévesnél kisebb gyerekek után, ha a tulajdonosi társulások is úgy döntenek. Klaus Johannis államfő pénteken kihirdette a kisgyerekes családoknak kedvező törvényt. A székelyudvarhelyi lakástulajdonosi társulásoknál a közeljövőben döntenek a kedvezményről.

Dósa Ildikó

2017. április 20., 14:362017. április 20., 14:36

A székelyudvarhelyi, Bethlen-negyedi 5-ös számú lakástulajdonosi társulásnál már nem sokkal a törvénytervezet március 21-ei elfogadása után napirendre került a háromévesnél kisebb gyerekek után fizetendő közös költség eltörlésének kérdése. A társulás éves közgyűlésén az a javaslat született, hogy a tömbházfelelősök lehetőleg a hónap végéig beszéljenek a lakókkal, és lépcsőházanként döntsék el, élnek-e a mentesítés lehetőségével – közölte lapunkkal Szolga Tibor, a társulás elnöke.

Valószínűnek tartja, hogy azokban a tömbházakban, ahol sok a kisgyerekes család, pozitívan fogadják a törvényt, ahol viszont csak két-három gyerek esetében lenne költségkiesés, ott lehet, hogy kevesebb lesz a támogató. Mivel ily módon

Hirdetés

a költségeket újra kell osztani, és a többi lakóra terhelik a kieső összeget,

Szolga szerint ennek nem fog mindenki örülni. Van, ahol ez csupán pár lej pluszt jelent, azonban véleménye szerint az engedmény azokban a lépcsőházakban eredményezhet majd leginkább többletköltséget, ahol a lakók nem rendelkeznek saját hőközponttal és gázórával, és a konyhai gázfogyasztást a lakásban élők száma alapján fizetik.

Idézet
Úgy lett volna korrekt, ha ezt az összeget a kormány vagy az önkormányzat átvállalja. Az, hogy nem én fizetem, hanem a szomszéd, nem egészen helyes

– véli a társulás elnöke.

A Gyopár lakótársulásnál május első felében tartják az éves közgyűlést, amelyen a tömbházfelelősök mellett a lakók is részt vehetnek. A gyűlés napirendjében szerepel a háromévesnél kisebb gyerekek utáni közös költség eltörlésének lehetősége is – tudtuk meg Ciontoş Sándor elnöktől. Nem tudja, hogyan fognak dönteni a törvény által biztosított lehetőségről, azonban ő úgy gondolja, elég lett volna ha a felső korhatár csak egyéves korig terjed. Elmondta, a törvényt még nem olvasta, azonban arra kíváncsi, hogy ha a kedvezményezett kiskorúak kiesnek a lakástulajdonosi társulás nyilvántartásából, fűtéstámogatás igénylése esetén miként fognak majd eljárni.

A megtakarítás értéke lépcsőházanként változik

A közös költségben többnyire a szemétszállítási díj, a lépcsőházi világítás költsége, az egyéb költségek, toronyházakban a lift működtetésének költsége oszlik meg a lakrészekben élő személyek száma szerint, továbbá távfűtéses lakások esetében az elfogyasztott gáz költsége. Amennyiben egy lakószövetség úgy dönt, hogy a három éven aluli gyermek után nem kell közös költséget fizetni, az érintett családok havonta hozzávetőleg az egy személy után fizetendő 7,35–7,50 lejes szemétszállítási díj, az 1–2 lejes lépcsőház-világítási díj, a lépcsőházanként változó összegű – általában 5–20 lejes összegű – egyéb költségek, valamint adott esetben a 3–5 lejes lifthasználati díj, a távhőrendszeren lévő tömbházak esetében pedig az elfogyasztott gáz egy főre jutó költségének kifizetése alól mentesülhetnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Közös ivóvízhálózat-fejlesztést tervez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely

Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.

Közös ivóvízhálózat-fejlesztést tervez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Nem marad áram nélkül Románia a csernavodai erőmű leállása után

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a csernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Nem marad áram nélkül Románia a csernavodai erőmű leállása után
2026. augusztus 12., szerda

Szakértő: túljutottunk az inflációs csúcson, ősszel tovább mérséklődhet a drágulás

Románia túljutott az inflációs csúcson, és az éves infláció ősszel 5,5 százalék körüli szintre, év végére akár 5 százalék közelébe is csökkenhet, ha az új kormány nem hoz árfelhajtó intézkedéseket – nyilatkozta Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó.

Szakértő: túljutottunk az inflációs csúcson, ősszel tovább mérséklődhet a drágulás
2026. augusztus 12., szerda

Rövidebb lesz az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten

Háromnapos rendezvénysorozattal készül a magyar kormány az augusztus 20-i nemzet ünnepre, amelyen rövidebb lesz a tűzijáték a szokásosnál – mondta Magyar Éva kormányszóvivő a programokat ismertető szerdai budapesti rendezvényen.

Rövidebb lesz az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Csökkentik az iskolaigazgatók kötelező óraszámát

Rendkívüli ülésen szavazta meg a képviselőház az RMDSZ törvénytervezetét, amely heti 8 tanórára csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.

Csökkentik az iskolaigazgatók kötelező óraszámát
2026. augusztus 12., szerda

Háromszéki cégek: alig nőtt a forgalom, a létszám azonban csökkent 

Közel ezer emberrel foglalkoztatnak kevesebbet a háromszéki cégek, mint egy évvel korábban – elemezte a háromszéki gazdaság fő számait a Kovászna megyei Kereskedelmi Kamara elnöke, Edler András.

Háromszéki cégek: alig nőtt a forgalom, a létszám azonban csökkent 
2026. augusztus 12., szerda

Epilepsziás rohamot kaphatott a Brassó központjában két gyalogost halálra gázoló sofőr

A sofőr epilepsziás rohama miatt következhetett be a hatóságok elsődleges vizsgálatai alapján a kedd esti, két halálos áldozatot követelő baleset Brassó központjában.

Epilepsziás rohamot kaphatott a Brassó központjában két gyalogost halálra gázoló sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elutasítja három tanügyi szakszervezet az oktatási bérezésről szóló legújabb javaslatot

Az FSLI, a Spiru Haret és az Alma Mater tanügyi szakszervezeti szövetség határozottan elutasítja az oktatási alkalmazottak bérezésére vonatkozó legújabb javaslatot.

Elutasítja három tanügyi szakszervezet az oktatási bérezésről szóló legújabb javaslatot
2026. augusztus 12., szerda

Máris érkezett egy érthető magyarázat az inflációcsökkenésre, semmi okunk az örömre

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – nyilatkozta szerdán Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Máris érkezett egy érthető magyarázat az inflációcsökkenésre, semmi okunk az örömre
2026. augusztus 12., szerda

Megszavazták a törvénymódosítást – csökken az igazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszáma

Szerdai rendkívüli ülésen a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely heti 8-ra csökkenti az iskolaigazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszámát, hogy több időt fordíthassanak az intézmények vezetésére és az ezzel járó feladatokra.

Megszavazták a törvénymódosítást – csökken az igazgatók és tanfelügyelők kötelező óraszáma
Hirdetés