
Borszéki látkép. A turizmusban látják a jövőt
Fotó: Rédai Botond
Közzétette Borszék önkormányzata az Általános Városrendezési Tervének (PUG) új irányvonalait. A fürdőváros vezetősége érthető módon továbbra is a turizmusban látja a fejlődési, kitörési lehetőségeket.
2021. március 04., 11:372021. március 04., 11:37
2021. március 04., 13:092021. március 04., 13:09
Borszéken legutóbb 2011-ben történt meg az Általános Városrendezési Terv felülvizsgálata, aktualizálása, ami tíz évre szól, így idén vált ismét aktuálissá a PUG-gal kapcsolatos munka. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy
Változott például a városfejlesztéseket előíró jogszabály, ezekhez is fel kell zárkózni – ismertette megkeresésünkre reagálva Rédai Botond, a város sajtóreferense. Jelenleg a lakóövezetek bővítése mellett számos olyan beruházás van előkészítés alatt, amelyek hozzájárulnak a település arculatának javításához, illetve egyúttal élhetőbbé teszik azt a helyiek számára, na meg persze vonzóbbá a turistáknak – tette hozzá.
A még érvényben lévő PUG teszi lehetővé például Borszék egyik legfontosabb beruházáscsomagjának megpályázását, a hétmillió euró értékű elképzelés a Regionális Operatív Program (POR) keretében valósulhat meg. Az ehhez vezető előkészületek lezárultak, várják, hogy mikor írhatják alá az erre vonatkozó szerződést.
Ennek részeként teljes körű felújításon esik át a Zimmethausen Iskolaközpont, továbbá felújítják a felsőborszéki kultúrházat. Ugyanakkor egy 8 és egy 12 lakrészes lakóépület is állni fog néhány mostani romos ingatlan helyén.
Egy másik fejlesztés részeként bővítenék a Reménység Síközpontot egy szabadidős és szórakoztató központtal.
A városfejlesztések következő szakaszában a parkolási gondokra is megoldást kell találjanak a várhatóan megnövekedő idegenforgalom miatt.
A fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatosan hamarosan lakossági konzultációt szerveznek.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
szóljon hozzá!