Hirdetés
Hirdetés

A korrupció ellen harcolna az USR-PLUS pártszövetség Hargita megyében

Virág Zsolt, az USR-Plus Hargita megyei tanácselnök-jelöltje •  Fotó: Pinti Attila

Virág Zsolt, az USR-Plus Hargita megyei tanácselnök-jelöltje

Fotó: Pinti Attila

Sajtótájékoztatón mutatta be csapatát a politikai párt Csíkszeredában. Kisebb és nagyobb településéken egyaránt kívánnak jelölteket indítani a szeptemberi helyhatósági választásokon.

Korpos Attila

2020. augusztus 07., 13:082020. augusztus 07., 13:08

Virág Zsolt személyében megyei tanácselnökjelöltje lesz az egy éve megalakult pártszövetségnek, amely a „Legyél a változás, hozd el a változást” jelmondatot választotta. A jelölt elmondta:

a félrevezetés ellen harcolnak, ennek érdekében magyarként, románként és romaként közösen szeretnék képviselni a megye közösségét.

Hirdetés

„Másfajta politizálást szeretnénk létrehozni. Meg akarjuk és hiszünk benne, hogy meg is fogjuk szabadítani a közéletet a politikai bűnözőktől.

Idézet
A korrupció szegénységet, alacsonyabb életszínvonalat jelent. Sokkal átláthatóbb politikát szeretnénk folytatni, mint ami most van

– fogalmazott. Elhangzott, az USR-PLUS a megye több településén is indít jelöltet az őszi választáson, továbbá egyedüli pártként online formában is gyűjtenek majd aláírásokat. 

Mihai Calinovici és Nicolae Toșa •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Mihai Calinovici és Nicolae Toșa

Fotó: Pinti Attila

Csíkszeredában a civil kezdeményezésekben jártas Nicolae Toșa fog indulni a párt színeiben polgármesteri mandátumért szeptemberben. A földrajzi végzettséggel rendelkező jelölttől megkérdeztük, programpontjai közül mit tudna kiemelni, amire égetően szüksége lenne a városnak.

Idézet
A tiszta jövőképet hiányolom ebben a városban. Ebből ered, hogy a fiatalok elvándorolnak, az öregek pedig magukra maradnak. A fiataloknak meg kell teremteni a környezetet, ahol saját vállalkozást indíthatnak és nem kényszerülnek elköltözni

– válaszolta. „Csíkszereda esetében az urbanisztikai akadályok feloldását szeretnénk elérni, hiszen az építkezési engedélyek nagyon soká érkeznek meg. Másodsorban, egy elöregedő városban élünk, ahol semmiféle kínálat nincs az idősebb korosztály számára. A fiatalok irányában fészekrakó programot szeretnénk elindítani: a város tulajdonában levő és nem használt területeket közművesítenénk és bérbe adnánk fiatal házasoknak azzal a feltétellel, hogy három éven belül házat építsenek a területeken” – egészítette ki Virág Zsolt.

Szabó Zsolt •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Szabó Zsolt

Fotó: Pinti Attila

Mihai Calinovici a maroshévízi polgármesteri székért száll harcba a párt színeiben, míg Gyergyószentmiklósón Szabó Zsoltot indítják az őszi önkormányzati választásokon.

A korábban a Szegedi József Attila Tudományegyetem román tanszékének adjunktusa értelmiségi politizálást szeretne elérni a kisvárosban. Balánbánya esetében egy fiatal – átlagéletkorukat tekintve 30 év alatti – csapattal szeretnék megnyerni a választásokat, akik, mint elhangzott, „a csődállapotra ítélt várost jó irányba indították el”. Itt Gheorghe Iojiban fog indulni az USR-PLUS támogatásával.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Hirdetés
4 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Tarr Zoltán: Magyarország felelősséget vállal a kisebbségben élő magyarokért

Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán: Magyarország felelősséget vállal a kisebbségben élő magyarokért
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Áldás a ködben: hamarosan „pihenőre térnek” a motorkerékpárok

A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.

Áldás a ködben: hamarosan „pihenőre térnek” a motorkerékpárok
2026. október 18., vasárnap

Tarr Zoltán a Madarasi Hargitán: Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére

Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.

Tarr Zoltán a Madarasi Hargitán: Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére
2026. október 18., vasárnap

XIV. Leó pápa: túl vagyok a kényes szakaszon, fokozatosan folytatom munkámat

Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.

XIV. Leó pápa: túl vagyok a kényes szakaszon, fokozatosan folytatom munkámat
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Idén eddig hat drónt lőttek le Románia légterében

A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.

Idén eddig hat drónt lőttek le Románia légterében
2026. október 18., vasárnap

Felerősödik a szél, kitart a csapadékos időjárás, a hegyekben havazhat is

Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.

Felerősödik a szél, kitart a csapadékos időjárás, a hegyekben havazhat is
2026. október 18., vasárnap

Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból a rendőrök

A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.

Ittas sofőröket szűrtek ki a forgalomból a rendőrök
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Elhunyt Kollár Lajos magyar érsebész, orvosprofesszor

Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.

Elhunyt Kollár Lajos magyar érsebész, orvosprofesszor
2026. október 18., vasárnap

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án

Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án
Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án
2026. október 18., vasárnap

Világszerte emlékeznek 1956-ra október 23-án

2026. október 18., vasárnap

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között

Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.

A sóhordók nyomában Gyergyó és Sóvidék között
Hirdetés