
Virág Zsolt, az USR-Plus Hargita megyei tanácselnök-jelöltje
Fotó: Pinti Attila
Sajtótájékoztatón mutatta be csapatát a politikai párt Csíkszeredában. Kisebb és nagyobb településéken egyaránt kívánnak jelölteket indítani a szeptemberi helyhatósági választásokon.
2020. augusztus 07., 13:082020. augusztus 07., 13:08
Virág Zsolt személyében megyei tanácselnökjelöltje lesz az egy éve megalakult pártszövetségnek, amely a „Legyél a változás, hozd el a változást” jelmondatot választotta. A jelölt elmondta:
„Másfajta politizálást szeretnénk létrehozni. Meg akarjuk és hiszünk benne, hogy meg is fogjuk szabadítani a közéletet a politikai bűnözőktől.
– fogalmazott. Elhangzott, az USR-PLUS a megye több településén is indít jelöltet az őszi választáson, továbbá egyedüli pártként online formában is gyűjtenek majd aláírásokat.
Mihai Calinovici és Nicolae Toșa
Fotó: Pinti Attila
Csíkszeredában a civil kezdeményezésekben jártas Nicolae Toșa fog indulni a párt színeiben polgármesteri mandátumért szeptemberben. A földrajzi végzettséggel rendelkező jelölttől megkérdeztük, programpontjai közül mit tudna kiemelni, amire égetően szüksége lenne a városnak.
– válaszolta. „Csíkszereda esetében az urbanisztikai akadályok feloldását szeretnénk elérni, hiszen az építkezési engedélyek nagyon soká érkeznek meg. Másodsorban, egy elöregedő városban élünk, ahol semmiféle kínálat nincs az idősebb korosztály számára. A fiatalok irányában fészekrakó programot szeretnénk elindítani: a város tulajdonában levő és nem használt területeket közművesítenénk és bérbe adnánk fiatal házasoknak azzal a feltétellel, hogy három éven belül házat építsenek a területeken” – egészítette ki Virág Zsolt.
Szabó Zsolt
Fotó: Pinti Attila
A korábban a Szegedi József Attila Tudományegyetem román tanszékének adjunktusa értelmiségi politizálást szeretne elérni a kisvárosban. Balánbánya esetében egy fiatal – átlagéletkorukat tekintve 30 év alatti – csapattal szeretnék megnyerni a választásokat, akik, mint elhangzott, „a csődállapotra ítélt várost jó irányba indították el”. Itt Gheorghe Iojiban fog indulni az USR-PLUS támogatásával.
Fotó: Pinti Attila
Fotó: Pinti Attila
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
4 hozzászólás