A környezettudatos vezetés élménye

A környezetbarát közlekedés forradalmasítójaként ismert Toyota hibridhajtású típusai milliós nagyságrendben fogynak világszerte – és a roncsautóprogramnak köszönhetően a különböző modellek most Székelyföldön is kivételes árakon érhetők el.

Támogatói tartalom

2020. április 04., 10:552020. április 04., 10:55

2020. április 04., 10:552020. április 04., 10:55

Miközben a véges fosszilis energiahordozók miatt az alternatívát az elektromos autókban látja a legtöbb autógyártó, addig a japánok a hagyományos belsőégésű motorokon túl elsősorban a már több mint két évtized tapasztalataiból építkező hibridhajtást kínálják a vásárlóknak. A jelen és a közeljövő egyértelműen a három, egymással összekapcsolt részegységgel – benzinmotor, elektromotor és akkumulátor – működő takarékos hibrideké, a Toyota ez irányú folyamatos innovációi pedig kétségtelenül még évekig iránymutatónak számítanak majd a gépkocsiiparban.

Galéria

Így kezdődött

A világ legmeghatározóbb autóipari szereplői közül a Toyota ismerte fel elsőként, hogy milyen behozhatatlan előnyökkel jár, ha előtérbe helyezi a minél alacsonyabb károsanyag-kibocsátást. Ennek megfelelően kezdődött 1993-ban egy öntöltő hibridhajtású típus fejlesztése. Négy évbe telt, de sikerült: „összepárosítottak” két energiaforrást, egy benzin- és egy elektromotort. A hajtásrendszer ezen kívül egy generátort és egy nikkel-metál-hidrid akkumulátort is tartalmazott. Az 1997-ben sorozatgyártásba küldött típus nevét ma már mindenki ismeri: Prius.

Galéria

A mobilitás új korszakának hajnalát jelentő Prius hibrid rendszerében számos úttörő megoldás javította az üzemanyagtakarékosságot: mivel a benzin- és az elektromos motort a forgalmi viszonyoknak megfelelően intelligensen hangolták össze, az autó – városi araszolás közben, amikor a legnagyobb a szennyezés – képes volt pusztán „árammal” is haladni. Ezen túl megalkották a regeneratív fékrendszert, ami lassításkor és fékezéskor elektromos energiává alakította és eltárolta a más autókban ilyenkor hőként elpocsékolt mozgási energiát. Röviden:

újrahasznosította az autó mozgását.

Ennek is köszönhető, hogy az akkumulátor az élettartama alatt gyakorlatilag nem tud lemerülni.

Az 1997 óta eltelt közel két és fél évtized alatt ezt az akkoriban radikálisnak számító alapkoncepciót fejlesztették tovább, és a Prius minden generációváltásnál kiforrottabb, kifinomultabb és modernebb lett, könnyebb részegységekkel, nagyobb kapacitású lítium-ion akkumulátorral, számos világpremiernek számító kényelmi-biztonsági funkcióval, folyamatosan csökkenő üzemanyag-fogyasztással.

Galéria

Az évek múlásával és a folyamatosan növekedő kereslettel bebizonyosodott, hogy a Prius mellett a gyártó több népszerű típusánál is igény van a hibridhajtásra – 1997 óta a Toyota 13,3 millió hibridautót értékesített. Jelenleg Romániában a Prius és annak plug-in testvére, a Corolla ötajtós, limuzin és kombi kivitele, a C-HR és RAV4 szabadidő-autók, valamint a felsőkategóriás Camry kapható hibridként – azaz a modellkínálat több mint fele.

Az igazi hibrid a Toyotáé

A Toyota elsöprő sikerét látva számos gyártó kezdett saját hibridrendszer fejlesztésébe, de a japánok lépéselőnyüknek is köszönhetően képesek voltak megtartani az fölényüket – minden szempontból. Manapság az eltérő megoldások miatt több „alkategóriára” oszlanak a hibridhajtások, igaz, a gyártók egy része inkább marketingokokból aposztrofálja úgy egyes típusait, mint hibrid, a valóságban csak egy-két, a belsőégésű motorhoz kapcsolt segédberendezésről van szó.

A „hagyományos” – Toyota-féle megoldást használó autókat teljes értékű öntöltő hibrideknek nevezik, amikor a gépkocsi képes bármikor akár akkumulátorról, akár belsőégésű motorral, akár mindkettővel meghajtva haladni. A Toyota legújabb, Hybrid Synergy Drive („hibrid szinergiahajtás”) nevű rendszerénél például számítógépes vezérlés határozza meg azt, hogy melyik erőforrásnak mikor mekkora legyen a részaránya, sőt a sofőr választhat a hajtásmódok között, így például van sportos, „araszolós” és takarékos üzemmód is.

Galéria

A plug-in hibrid (PHEV) egyfajta átmenet az elektromos autók és a hibridek között: az akkumulátort már nemcsak a hibrid rendszer, hanem külső áramforrás is töltheti. A Prius kapható plug-in verzióban is, tökéletes megoldást kínálva azok számára, akik hosszabb távolságokon, akár ötven kilométeren szeretnének pusztán elektromos hajtással autózni – anélkül, hogy aggódniuk kellene az akkumulátor lemerülése miatt, hiszen amint csökken a töltöttség, a benzinmotor „átveszi az irányítást”.

A legkönnyebben megvalósítható, úgynevezett rásegítő hibrid vagy lágy hibrid már inkább egy hagyományos belsőégésű motorral szerelt járművet takar. Ennél a megoldásnál egy villanymotor – ami tulajdonképpen egy nagy indítómotor – némi plusznyomatékkal „besegít” szükség esetén a benzinmotornak. A rásegítő hibrid a belsőégésű motor nélkül nem működik, tehát az ilyen autók nem képesek akár rövidtávú „nulla emissziós” haladásra sem. Ilyen megoldást a Toyota nem alkalmaz.

Rajtolt a roncsautóprogram

Hargita és Maros megyében az Euro Car Trading márkaképviseletnél vásárolhatók meg a különböző Toyota modellek. A napokban elrajtolt Roncsautó és Roncsautó Plusz programhoz csatlakozó képviselettől rendkívül kedvező áron juthatunk hozzá egy-egy típushoz. Tízezer lejes kedvezmény jár azoknak, akik leadják a roncstelepen régi, használt autójukat, és új hibridhajtású személygépkocsit vásárolnak, illetve a listaárhoz képest 26 500 lejjel kevesebbért lehet hozzájutni a Prius plug-in hibridhez.

A környezetbarát autózás elősegítéséért az Euro Car Trading a roncsprogramon túl további jelentős kedvezményeket biztosít a vásárlóknak, amennyiben most leadják foglalásukat: további 10 000 lejes árkedvezményt adnak hibrid típusú gépkocsi vásárlására, míg a plug-in hibridek beszerzését még 23 500 lejjel támogatják. Az sem mellékes, hogy

minden Toyota modellre 6 év vagy 200 ezer kilométer általános garanciát vállal a gyártó,

ami kevés felárért kiterjeszthető 9 év/240 ezer kilométerre – sőt, a hibridhajtás elemeire akár tíz évre szóló jótállás is igényelhető. Ez elég meggyőző bizonyítéka annak, hogy a Toyota mennyire bízik termékei megbízhatóságában és tartósságában.

Székelyudvarhelyi showroom Galéria

Székelyudvarhelyi showroom

Látogasson el oldalunkra és kérjen időpontot egy tesztvezetésre! Toyota – a környezettudatos vezetés élménye.

(X – fizetett hirdetés)

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát

Magyar Péter arra kéri az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát.

Magyar Péter kéri, hogy az Országgyűlés haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogát
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak

Folyamatos nyomkövetés, újlenyomat-adatbázis, adatlopás – számos félelem él a lakosság egy részében az új típusú személyivel kapcsolatban. De mit kell tudni az elektronikus személyiről, melyek az alaptalan aggályok és a valós nehézségek vele?

Elektronikus személyi: alaptalan félelmek, valós bonyodalmak
2026. szeptember 22., kedd

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit

Halálra gázolt egy férfit kedd este Nagyszebenben a Budapest és Brassó között közlekedő vonat – közölte a Szeben megyei rendőrség.

A Budapest-Brassó között járó vonat gázolt halálra egy férfit
2026. szeptember 22., kedd

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt

A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.

Tíz embert is letartóztathatnak a múlt heti gazdatüntetés erőszakos megnyilvánulásai miatt
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
Hirdetés