A kórházakban mindig lesznek belső fertőzések

Leellenőrizte a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság az összes kórházat a megyében, annak az országos kivizsgálásnak a részeként, amelyet a bukaresti kettes számú vasutaskórházban történt fertőzésbotrány miatt rendelt el az egészségügyi minisztérium.

Széchely István

2010. május 11., 18:572010. május 11., 18:57

2010. június 06., 18:592010. június 06., 18:59

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Mint ismeretes, a fővárosi kórházban több beteg is életveszélyes állapotba került egy súlyos belső fertőzés következtében, köztük Amelia Antoniu, a bukaresti operettszínház 36 éves szólistája is, aki mindössze egy könnyebb nőgyógyászati műtét miatt került beutalásra. A botrány számos orvos állásába, illetve leváltásába került a fővárosban, majd röviddel ezután megkezdődött a kórházak átfogó ellenőrzése.

Hargita megyében kedden ért véget az ellenőrzés, és nagyjából mindent rendben találtak a kórházakban a belső fertőzések megelőzésére tett intézkedések szempontjából – közölte megkeresésünkre dr. Bokor Márton, a Hargita Megyei Közegészségügyi igazgatóság medikális igazgatója. Elmondta azonban, hogy az úgynevezett nozokomiális, tehát a kórházi körülmények között kialakuló fertőzések elkerülhetetlenül előfordulnak világszerte mindenütt.

„Az első kórházi belső fertőzés akkor volt, amikor megjelent az első kórház, az utolsó pedig akkor lesz, amikor megszűnik az utolsó kórház” – mondja a medikális igazgató, aki szerint az ilyen fertőzéseknek Romániában súlyosabbak a következményeik, ezért előfordul, hogy a kórházak elhallgatják az ilyen eseteket. Véleménye szerint ennek a román törvénykezés az oka. „Ha önként bejelentik, hogy ilyen problémáik vannak, akkor nem segítséget kapnak, hanem büntetést. Így inkább eltitkolják” – magyarázza dr. Bokor Márton. Mindazonáltal úgy véli, az önkontroll működik, hiszen a takarítónőtől a főorvosokig mindenkinek a munkaszerződésében szerepel az, hogy mindent meg kell tennie az ilyen jellegű fertőzések megelőzése érdekében.

Ráadásul minden kórháznak van egy kisebb alegysége, melynek feladata a napi ellenőrzés, ennek során a személyzettől gyakran garatváladékot vesznek, kezükről, valamint a sterilizált orvosi műszerekről és berendezésekről pedig kenetet, annak kiderítése érdekében, hogy megfelelően működik-e a sterilizálás. Azonban nem lehet a fertőzések számát a nullára csökkenteni. A baj akkor van, amikor egy ilyen eset miatt valaki súlyos állapotba kerül vagy meghal – mondja dr. Bokor Márton. Tudomása szerint Hargita megyében ilyen eset legutóbb körülbelül tíz évvel ezelőtt történt.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés