
Fotó: Gligor Róbert László
Nyárádszeredában találkoztak a Nyárád mente és a Kis-Küküllő Kistérségi Társulásokhoz tartozó önkormányzatok vezetői, hogy megbeszéljék nyertes pályázatuk első lépéseit.
2011. május 02., 09:352011. május 02., 09:35
2011. május 02., 16:562011. május 02., 16:56
Ismét tárgyaltak az elöljárók
A megbeszélésen Antal Zoltán, a főpályázó Nyárád menti egyesület ügyvezetője elmondta: amennyire nehezen indult, ugyanolyan szépen és akadálymentesen sikerült véghez vinni annak a pályázatnak az elkészítését és leadását, amellyel a két kistérség egy Natura 2000-es madárvédelmi övezet kezelési jogát kívánta megszerezni. A pályázat sikeresnek bizonyult, március 29-én alá is írta Dászkel László elnök az erre vonatkozó szerződést. Ennek értelmében a két kistérségi társulás, valamint a Milvus Csoport fogja kezelni a két vidéket felölelő, több mint 85 ezer hektáros övezetet (SPA). Emellett a Segesvár környéki molyhos tölgy, a Firtos lova nevű geológiai övezet és az Erdőszentgyörgy–Románandrásfalva közötti instenkefa övezetek védelmét is el kell látniuk.
Előnyök is származnak
A Natura 2000 programnak hátrányai is vannak, ugyanis az adott övezetben bizonyos beruházások, gazdasági tevékenységek és a környezetgazdálkodás csak szigorú előírások szerint történhet. Mindezek mellett az ügykezelést elnyert térségek vezetői úgy látják, hogy ki kell használni az ezzel járó lehetőségeket is. Azaz ezután a kistérségben döntik el, hogy milyen fejlesztésekre, beruházásokra kerülhet sor és ennek milyen hatásai vannak a környezetre. A környezetvédelmi felügyelőség elemzi majd az illető tervet, aztán a kistérségbe küldi engedélyeztetésért a beruházót. De minden községnek részletes rálátása lesz a térség környezeti elemeire, ezért már helyben meg tudja mondani, hogy milyen előírásokat kell tiszteletben tartani. Az sem elhanyagolandó, hogy az engedélyeztetésekért, véleményezésekért fizetendő tarifák is a térségben maradnak.
A gyűlésen megegyeztek abban, hogy létre kell hozni egy minimális forgótőkét, hogy elindulhasson a munka, és környezeti felügyelőt, természetőröket alkalmazhassanak. Ezért minden közigazgatási egység lakosonkénti 1 lejes évi hozzájárulást fog befizetni a közös pénztárba.
Eredményt várnak a másik pályázaton
Március 31-én a Nyárád mente Kistérségi Társulás másik pályázatot nyújtott be, amely révén az említett természetvédelmi övezetekben újabb tevékenységeket fejthetnek ki. Egyrészt 3 év alatt elkészítik az övezetek menedzsmenttervét, ami 350–400 ezer euróba kerülne. Egy 60 ezer eurós beruházás révén komplex térinformációs rendszert is beszereznének, amellyel szinte minden részletében feltérképezhetők lennének ezek a területek, de rengeteg más információt is hozzá lehetne rendelni. Továbbá beszereznének néhány elengedhetetlenül szükséges eszközt, autót, egyenruhákat, madárfigyelő eszközöket, messzelátókat, irodai felszereléseket. Mintegy 200–250 ezer euróba kerülne az az összetett információs kampány, amely révén három éven át tudatosítanák a lakosságban ezeket a természeti értékeket és a környezettudatos életvitelt. Így külön a civil szervezeteknek, közintézményeknek vállalkozóknak, külön felnőtteknek, gyerekeknek is tájékoztatókat tartanának, iskolákat látogatnának meg, versenyeket, kirándulásokat, táborozásokat szerveznének.
A programnak oktatási és képzési komponense is van a természetőrök számára, továbbá évente legalább egyszer mindenre kiterjedő ellenőrzéseket tartana a környezetvédelmi minisztérium is a térségben.
A pályázat összértéke 1,1 millió euró, 100 százalékos támogatással, amely azonban a legkisebb értékű projekt a központi (7-es) régióban. Az elbírálás és az eredmények kihirdetése a közeljövőben várható. Abban az esetben, ha nyer a kistérségi pályázat, a projekt beindításához mintegy 150 ezer eurós önrész előteremtésére lesz szükség bizonyos költségek előre való meghitelezésére.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!