
Fotó: Magyari Róbert
Róka, görény, borz – nemcsak a medve és a vaddisznó okozhat kárt a városi és a környékbeli gazdaságokban, hanem a kisebb testű ragadozók és növényevők is.
2010. július 26., 15:532010. július 26., 15:53
Fotó: Magyari Róbert
Székelyudvarhelyen tavaly egyetlen ilyen esetet jegyeztek a polgármesteri hivatalban, idén viszont egyet sem – ez azonban nem azt jelenti, hogy a jelenség megszűnt, csupán az okozott kár kisebb, vagy a gazda nem jelentette. Tavaly nyáron Kadicsfalván egy gazda kukoricaföldjén borz garázdálkodott – az állat annyira rákapott a kukoricásra, akkora kárt tett, hogy az illető jelentette a hivatal mezőgazdasági osztályán az esetet. Cseke Árkosi Katalin osztályvezetőtől megtudtuk, ilyenkor az az eljárás, hogy a gazda 24 órán belül jelzi a hivatalnak az esetet, és ezután a helyszínen egy erre a feladatra kijelölt bizottság méri fel a kárt – a bizottságban van a hivatal és a helyi horgász-vadász egyesület képviselője is, a kártevő kisállat kilövése vagy befogása már a vadászok feladata.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
szóljon hozzá!