Kirulyfürdőn megállt az idő

Sorakozó, pusztuló villák ablakok nélkül, tárt ajtókkal, bennük ágyak egymásra dobálva, a padlózat itt-ott beszakadva, a sarokban széttépett tollpárnák, sehol egy lélek, és a mindent körülölelő, kísérteties, szinte nyomasztó csend. A kirulyfürdői táborban megállt az idő. Immár kilenc éve.

Szász Csaba

2010. május 06., 11:472010. május 06., 11:47

Galéria

„Ott, az a romhalmaz” – mutatja egy kirulyfürdői lakos, amikor a tábor holléte felől érdeklődünk. 2001-ben itt még gyermekzsivajtól volt hangos minden, 2010-ben pedig még a madarak is hallgatnak. Kísérteties a csend, a gyomban elillanó gyíkok (?) a frászt hozzák rád, mintha a Sztrugackij testvérek Stalkerjének Zónájában járnánk. Festői környezetben rothadó múlt. Az egyik villa padlózatán egy megsárgult Udvarhelyi Híradó után nyúlok, nézem a dátumot (2001. július 26.), s a címeket: „A polgármester (Szász Jenő) veszít népszerűségéből”, „Dr. Papp-Kincses Emese megyei tanácsos válasza Bunta Leventének – a replika jogán”. (A Barátok közt egyébként a 861. részénél tartott.)

Lesújtó látvány nyújt a pusztuló üdülőtelep, pedig gyönyörű emlékekből él: egykor gyerekcsapatok, iskoláscsoportok, kirándulók töltöttek itt felejthetetlen napokat. A mi látogatásunk is felejthetetlen lesz, de pozitívumként talán csak az időjárást és a körülölelő természet gyönyörűségét említhetem. Na meg a reményt, hogy idén talán megmozdul valami.

„Most látom a lehetőséget”,

vélekedik Csedő Zsófia, a Hargita megyei ifjúsági igazgatóság vezetője. Napirenden van nálunk a kirulyfürdői tábor helyzete – fejtette ki Csedő Zsófia, a Hargita megyei ifjúsági igazgatóság vezetője. Nekünk is az a célunk, hogy a tábor a jogos tulajdonos kezébe kerüljön, vagy egy olyan társasághoz, amely érdemben tudná működtetni, hogy ne pusztuljon tovább. 2006 óta dolgozunk ezen. A terület egy része az egyházé, a másik a lövétei közbirtokosságé. A lövétei tanács letett egy kérést Bukarest felé, de még nem kaptak rá választ. Mi is szorgalmaztuk, hogy az ottani házak a tanácshoz kerüljenek. Bonyolítja az ügyet, hogy az épületek állami tulajdont képeznek, a terület pedig magántulajdonban van. Időközben Bukarestben is megváltozott az intézményrendszer, egyik minisztériumtól kerültünk a másikig, új hatóság jött létre, s amíg stabilizálódtak a dolgok, nem volt, aki döntést hozzon. Most látom lehetőségét az ügyintézésnek, amit szeretnénk véglegesíteni, mert az igazgatóságnak sem érdeke, hogy tartsa ezeket az épületeket, hiszen az állam nem fog annyi pénzt adni, hogy teljesen fel lehessen újítani. Arra törekszünk, hogy olyan tulajdonos kezébe adjuk, aki rendesen tudná működtetni, és beruházásra is van tőkéje.

Galéria
„Ne magánkézbe kerüljön”,

mondja Lázár Zoltán lövétei polgármester. Egyelőre a bukaresti válaszra várunk. Az úgynevezett decentralizációs törvény értelmében ezek a táborok visszakerülhetnek akár a megyei, akár a helyi önkormányzat hatáskörébe. Mi arra törekszünk, hogy a helyi közösség kapja meg valamilyen formában – azt hiszem, ennek indokait nem kell magyaráznom: az utóbbi 15 évben ugyanis semmiféle fenntartási munkálatokat nem végeztek, nem volt beruházás, egyre rosszabb állapotba kerül a tábor, mind a régi épületek (melyek a század elején voltak építve, és már lebontásra vannak ítélve), mind az utólag épült három villa (melyek talán még megmenthetők). A hely nagyon látványos, közelben ásványvízforrások vannak, létezik fürdési lehetőség, különböző programokat lehet szervezni gyerekeknek, cserkészeknek, felnőtteknek, tehát nagyon indokolt volna, hogy ne folytatódjon ez az állapot, s visszafordítsuk a folyamatot. Voltak már hangok, melyek szerint különböző vállalkozók vennék bérbe hosszú távra, ezt azonban nem szeretnénk, mert akkor az a cél, amiért építve volt – nem valószínű, de lehetséges, hogy – megszűnne, pedig az iskolatábor, gyerektábor volt a rendeltetése, ezt kellene meghagyni neki.

Beruházások

Az Ifjúsági- és Sportminisztérium 810 000 lejt hagyott jóvá Hargita megyének beruházásokra a 2009-es évre, amit akár bővíthetnek is, tekintettel arra, hogy ez az összeg nem fedezi az előkészített tervek költségét.

A tervek közt szerepel a megyei ifjúsági igazgatóság tulajdonában levő marosfői Nagyhagymás villa bővítése (négyről 25 szálláshelyűre), amelynek kivitelezési ára 721 958 lej, valamint a homoródfürdői 23-as villa korszerűsítés, amelynek a kivitelezési terveit idén szeretnék elkészíteni.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés