
A bannerek eltávolításáról rendelkezett a bíróság. Zászlóknak minősítették ezeket
Fotó: Pinti Attila
Jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a csíkszeredai városháza tanácstermében kihúzható (roll-up) bannereken sem maradhatnak a székely, illetve magyar nemzeti színek, valamint a városzászló elemei.
2019. március 20., 13:182019. március 20., 13:18
2019. március 20., 13:252019. március 20., 13:25
A molinók eltávolítása érdekében a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezett bírósági eljárást tavaly októberben, miután ugyanez a szervezet korábban szintén peres úton elérte, hogy a városházáról a székely és városzászlókat is eltüntessék. Az ADEC által megfogalmazott keresetlevél szóhasználata szerint a zászlók bírósági döntés nyomán történt eltávolítása után
Ők úgy értékelték, hogy a kihúzott bannerek valójában országok, illetve Romániában jogszerűen be nem jegyzett egyesületek zászlói, kihelyezésük pedig sérti a törvényt, amelynek nemcsak a betűjét, de a szellemét is be kell tartani.
A Hargita Megyei Törvényszék az elsőfokú tárgyaláson elfogadta ezt az érvelést, és úgy döntött, hogy Csíkszereda polgármestere köteles eltávolítani a tanácsteremből a székely és magyar zászló színeit, illetve a város lobogójának elemeit tartalmazó kihúzható bannereket. Fellebbezés következett, de ezt a fellebbviteli bíróság, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla kedden elutasította, így az elsőfokú ítélet jogerőssé vált.
Füleki Zoltán alpolgármester korábban kérdésünkre azt mondta az eltávolításra ítélt molinókról, hogy kiállítási darabokról van szó, amelyek különböző információkat szolgáltatnak Székelyföldről, Csíkszereda város alapító okiratairól, valamint az 1956-os magyar forradalom csíkszeredai és székelyföldi személyiségeiről. A mostani döntés, amelyet abszurdnak tart, nem érte váratlanul – közölte kérdésünkre. Úgy értékelte,
Füleki fenntartja korábban megfogalmazott véleményét, miszerint ezeket a kérdéseket az őshonos kisebbségek jogainak védelme érdekében készült Minority Safe Pack törvénykezdeményezés elfogadása segíthet rendezni, egy magasabb szinten annál, mint amire ez az ország képes. Ezzel együtt a jogerős ítélet indoklásának tanulmányozása után igyekeznek kihasználni minden rendkívüli jogorvoslati lehetőséget a nemzeti jelképek megvédése érdekében – tudtuk meg.
Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.
A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.
Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.
Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter bejelentette, hogy párbeszédet kezdeményez a társadalommal az új közalkalmazotti bértörvény tervezetéről, és csütörtökön élő beszélgetést indít a témáról a Facebook-oldalán.
Akár ezer lejes, vagy még nagyobb összegű bírságot is kiszabhatnak a 112-es egységes segélyhívó szám indokolatlan hivásáért, a hatóságok azonban nem büntetnek, ha a hívó jóhíszeműen fordul segítségért.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
7 hozzászólás