Archív
Fotó: Kristó Róbert
Mária ünnep van vasárnap a római katolikus naptárban: Kármelhegyi Boldogasszony, más néven Kapullárés Boldogasszony, a kármelita rend kiváltságos Mária-ünnepe. Két, Keleti-kárpátokban fekvő kis faluban tartanak ezen a hét végén búcsúünnepet.
2017. július 13., 18:562017. július 13., 18:56
Kármelhegyi Boldogasszony a védőszentje a Tarkő-hegységben fekvő Barátostelep kápolnájának. A többségben csángó-magyar emberek lakta kis hegyi települést közigazgatásilag Neamţ megyéhez csatolták, egyházi szempontból pedig továbbra is a Gyulafehérvári Egyházmegye, a gyimesbükki római katolikus plébánia filiája. A gyimesiek hagyományosan zarándokutat szerveznek Barátosra, ahol mindig ebben az időszakban tartják a házszentelést.
– mondta el lapunknak Salamon József, Gyimesbükk plébánosa.
A Gyimesfelsőlokhoz tartozó Komjáton vasárnap délben fél 1-kor kezdődik a Kármelhegyi Boldogasszony-napi búcsús szentmise.
– tudtuk meg Vass Nimród gyimesfelsőloki plébánostól.
Április végén, május elején nagy májusi cserebogár-rajzásnak lehettünk szemtanúi. Jó tudni azonban, hogy nem ártalmatlan rovarokról beszélünk: nagy károkat okoznak a mező- és erdőgazdaságokban egyaránt.
Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni bánásmód „jó gyakorlatának modellje” – jelentette ki az elnökválasztás második fordulóba jutott két jelölt csütörtök esti tévévitáján Nicușor Dan.
Egyre gyakoribbak a forgalmi dugók Székelyudvarhelyen, amelyek az elmúlt napokban tovább fokozódtak. A kora reggeli és délutáni órákban rendre csúcsosodó forgalmi nehézségeket több, párhuzamosan zajló infrastrukturális fejlesztés okozza.
A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.
Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.
Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.
Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.
A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.
szóljon hozzá!