A jogok akkor érnek valamit, ha gyakoroljuk

•  Fotó: Benkő Erika/Facebook

Fotó: Benkő Erika/Facebook

Hamarosan kikerül a nyomdából a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat 2022. évi beszámolója. Benkő Erikánál nem csak arra kérdeztünk rá, hogy miért angol nyelven teszik közzé a jelentést, hanem az úzvölgyi temető ügye, valamint a közintézmények magyarnyelv-használata is terítékre került.

Kocsis Károly

2023. február 14., 21:062023. február 14., 21:06

– A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat megjelenés előtt álló éves jelentése digitálisan már elérhető, innen tudom, hogy míg a korábbiak több mint 30 oldalasak voltak, ez 17 oldalt tölt ki. Ennyivel kevesebb volt a 2022. évi tevékenységük, vagy egyéb okok állnak a terjedelemcsökkentés hátterében?

– A különbség abból adódik, hogy korábban úgymond magazin jellege volt a jelentésnek, vagyis fényes papírra nyomtattuk, és sok képet tettünk bele. A képek sok esetben fél oldalt is elfoglaltak. Idén a visszajelzések alapján mellőztük a képeket, ezek sok esetben amúgy is pusztán illusztrációként szolgáltak, és arra törekedtünk, hogy a jelentés egyfajta azonnal felhasználható munkaszöveg legyen a különféle szervezetek számára. Azt is mondhatnám, idén jobban igazodtunk a nemzetközi jelentések letisztult és minimalista formátumához, úgy érzem, ennyi év után elértünk egy bizonyos kiforrottságot.

– Miért csak angol nyelven adják ki, magyarul nem lenne érdemes?

– Mert angol a munkanyelve annak a szakmai és politikai, nemzetközi közegnek, mely számára 300 példányban elkészítjük a jelentést. Azt gondolom, az erdélyi magyar szervezetek, a sajtó, valamint a közélet iránt érdeklődők tisztában vannak az erdélyi magyarság helyzetével, tekintve, hogy naponta szembesül ezekkel mindenki.

Idézet
Nekünk ezekről a dolgokról nem egymással kell beszélnünk, mert mi nagyon jól ismerjük a helyzetet, hanem a külvilág elé kell tárni, és ezt csakis angolul érdemes.

Tudomásom szerint a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat angol nyelvű hírlevelein és jelentésén kívül Erdélyben nem készül más angol nyelvű tájékoztató. A mi jelentésünk egyedülálló, és ilyen tekintetben az egyetlen olyan angol nyelvű forrás, melyből a nemzetközi közvélemény és jogvédő szervezetek tájékozódni tudnak az erdélyi magyarok helyzetéről.

•  Fotó: Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat Galéria

Fotó: Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat

– Ki tudná emelni a három legfontosabbat a tavalyi, eredményesnek nevezhető akcióik közül?

– Számomra minden ügy fontos, mert minden ember számít. Azok az ügyek is, amikor valakit személyesen ér valamilyen inzultus magyarsága miatt, de az is, amikor közösségi létében éri támadás az erdélyi magyarságot. Ez a munka ilyen tekintetben aprólékos, sziszifuszi, melyhez nagyon sok türelem, kitartás és hangyaszorgalom kell, s melynek általában hosszú távon van eredménye, a látványos, azonnali sikerek nagyon ritkák. Kimondottan lehangoló egyébként legtöbbször az állami szervek, intézmények reakciója, és nagyon sok esetben fogalmunk sincs arról, hogy egy-egy elindított ügy hová fut majd ki, tekintve a Romániára jellemző jogbizonytalanságot.

Idézet
A legnagyobb sikernek amúgy azt érzem, hogy az emberek bizalma egyre inkább érződik, nagyon sokan keresik fel a szervezetet, és jelzik nekünk a problémákat, videókkal, képernyőmentésekkel segítenek.

Ez szerintem a legfontosabb: a közösség ilyen mértékű bizalmát elnyerni.

korábban írtuk

Jogerős: el kell távolítani a törvénytelenül felállított betonkereszteket Úzvölgyében
Jogerős: el kell távolítani a törvénytelenül felállított betonkereszteket Úzvölgyében

Jogerős döntés született az úzvölgyi betonkeresztek ügyében. Az egy évvel ezelőtti ítélet szerint érvénytelen a keresztekre kiadott építkezési engedély, ezért azokat el kell távolítani. Ma a táblabíróság alaptalannak találta a dormánfalviak fellebbezését.

– A múlt héten jogerős döntés született az úzvölgyi katonai temetőben felállított betonkeresztek ügyében. Mi a következő lépés?

– Az úzvölgyi temető ügyében három pert indítottunk, ebből egyet jogerősen, egyet pedig első fokon nyertünk meg, de előre egyetlen medve bőrére se lehet inni, mert nem tudjuk, hová fut ki majd ez az ügy. Korábban említettem a román igazságszolgáltatásra jellemző koherencia hiányát, ami az Úz-völgye esetében halmozottan érvényes.

– Nem zavarja, hogy Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke magának akarta vindikálni a múlt héten nyilvánossá vált sikert?

– Én az ügyet tartom szem előtt, ez nem szabad az egók harca legyen, a nemzet érdeke szerintem mindenek felett áll.

– Idén mire szeretnék fektetni a hangsúlyt tevékenységük során?

– Minden ügyre ugyanúgy odafigyelünk ezután is.

– Nekünk is lenne egy javaslatunk, ha szabad ilyet megfogalmazunk, már csak azért is, mert ennek az ügynek a zászlóvivői szeretnénk lenni az elkövetkezendőkben: a magyar nyelv használatának „ráerőszakolása” a közintézményekre, közhivatalokra stb. az ügyfelekkel való kommunikációban, nyilván azokra, amelyeknek a magyar többségű megyékben is vannak kirendeltségeik, hivatalaik, irodáik. Pontosan mit ír elő ilyen tekintetben a jogszabály, és Székelyföldön ez mely intézményekre vonatkozik?

– A magyar nyelv hivatalokban való használatának lehetőségére a közigazgatási kódex vonatkozó passzusai utalnak. Az írott hivatalos kommunikáció esetében ez úgy történik, hogy például a román válasz mellett magyarul is kötelező válaszolni egy magyar megkeresés, beadvány esetében, ami azt jelenti, hogy a választ elkészítő közhivatalnoknak fizetetlen pluszmunkát kell elvégeznie. Ezért a legtöbb hivatalban a munkatársak nem igazán lelkesednek a magyar nyelv használatától.

Idézet
Ugyanakkor nincsenek világos szankciók előírva arra nézve, ha egy intézmény elmulasztaná a magyar nyelv használatát a hivatalos kommunikációban, tehát igazából nem is lehet az intézményeket érdemben felelősségre vonni.

Tekintettel arra, hogy az anyanyelv-használat lehetősége a közigazgatási kódexben szerepel, az ezzel való élés elsősorban az önkormányzatokra és azok társintézményeire vonatkozik.

– Például a rendőrségen is kötelező lenne magyarul (is) kommunikálni az oda betérőkkel, hozzájuk fordulókkal?

– A rendőrségen és bíróságon bárkinek joga van tolmács segítségét igénybe venni, de nincs sem a rendőrségnek, sem a bíróságoknak kötelezettség előírva az írásos kommunikáció tekintetében.

– Mit a teendő, ha a kötelező magyarnyelv-használatot akadályoztatva, mellőzve tapasztaljuk?

– A magyar nyelv használata a törvényben foglaltak szerint adott lehetőség azok számára, akik élni akarnak vele. Aki számára ez fontos, az minden egyes alkalommal éljen ezzel a joggal!

Idézet
A jogok akkor érnek valamit, ha gyakoroljuk azokat, s minél gyakrabban élünk velük, annál inkább elfogadottabbakká válnak.

Amennyiben ezt a jogunkat visszautasítják, a felháborodásnak hangot kell adni. Minden ilyen esetben lehet számítani a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatra, mi mindenkinek segítünk abban, hogy panasza eljusson a diszkrimináció-ellenes tanácshoz, ahhoz a fórumhoz, mely illetékes az ilyen esetekben.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására

Megtörténhet, hogy mégsem tereli jogi útra a bérpótlékcsökkentések ügyét a Sanitas szakszervezet, ugyanis az egészségügyi minisztérium képviselőivel folytatott megbeszélésen ígéretet kaptak arra, hogy a szaktárca orvosolni fogja a helyzetet.

Ígéretet kapott a Sanitas a megszorítások korrigálására
2025. augusztus 21., csütörtök

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak

A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. augusztus 21., csütörtök

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői

A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.

A gazdasági miniszter szerint törvénytelenül ragaszkodnak a székükhöz a Salrom vezetői
2025. augusztus 21., csütörtök

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium

A román légierő „az elrettentés és a védelem egyik erőssége az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán” – állítja a védelmi minisztérium.

Az „elrettentő” Románia – vadászrepülőit reklámozza a védelmi minisztérium
2025. augusztus 21., csütörtök

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint

Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert, akit ötrendbeli – egy esetben folytatólagosan elkövetett – hivatali vesztegetés elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak.

Szállodavásárlással próbálta álcázni a csúszópénzt a polgármester a DNA szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál

Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál
2025. augusztus 21., csütörtök

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő

Jóváhagyott a kormány csütörtöki ülésén egy határozatot, amely szerint lakást utalnak ki Traian Băsescu volt államfő számára.

Tömbházlakást kap az államtól Traian Băsescu volt államfő
2025. augusztus 21., csütörtök

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen

Pénzt kap a Maros Megyei Múzeum és a Maros Művészegyüttes, akárcsak a megyei kórház – határozták el a Maros megyei önkormányzati képviselők csütörtökön. Jó híreket kaptak a nyárádszeredaiak és a balavásáriak.

Kerülőutat építenek, hogy az autópályáról érkező forgalom ne a településre érkezzen
2025. augusztus 21., csütörtök

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok

Hét ló akadályozta a sepsiszentgyörgyi Borvíz utcai autós forgalmat csütörtökön délben. A Sugásfürdőre vezető útszakaszon gyakran találkoznak a városiak szabadon kószáló állatokkal.

Szabadon kószáló lovakat kerülgetnek a sepsiszentgyörgyi autósok