A járművek is a gödörbe kerülhetnek

Még mindig vannak hiányosságok a Nyárádszeredában folyó csatornázási munkálatoknál. Az aknák nehezítik a forgalmat, s bár van rá pénz, a folyó munkálat miatt nem tudnak aszfaltozni sem.

Gligor Róbert László

2010. december 07., 16:462010. december 07., 16:46

2010. december 07., 17:422010. december 07., 17:42

A fővezetékek elhelyezését többnyire befejezték a város területén, de az átemelő pumpák és nyomóvezetékek szerelése és csatlakoztatása még folyamatban van. Ezért sok helyen be nem temetett aknaüregek tátonganak az utak szélén. Ezek nem kis veszélyt jelentenek a közlekedőknek, főleg a szentannai és andrásfalvi lakónegyedek főutcáin. Ugyanis a legtöbbjük nincs megfelelő módon megjelölve és bekerítve. Ezért az utóbbi időben többször is történtek kisebb balesetek.

Járművel az aknában

Az andrásfalvi úton már ekés traktor és lovas szekér is belecsúszott az üregbe, nemrég pedig egy éjszakai műszakból hajnalban hazatérő munkás zuhant kerékpárjával egy aknába, és kórházba kellett szállítani a sérülések ellátása céljából.

Dászkel László polgármester tud az esetekről. Az elöljáró kéri a lakosokat, vigyázzanak testi épségükre, és ami tőle telik, azt megis tette: az utóbbi napokban ismét van közvilágítás az érintett szakaszokon.

A járműveknek az elterelő utat kellene használniuk

Ami az aknákat illeti, a városvezető elmondta: többször felhívták a kivitelező cég figyelmét az állapotokra, ám az azzal védekezett, hogy a munkálatok idejére lezáratta a forgalmat a szakaszon, a járműveknek pedig az elterelő utat kellene használniuk. Ennek ellenére az októberben elhelyezett figyelmeztető tábla nincs a helyén, így természetes, hogy a járművek nem tesznek meg több kilométeres kerülőt, inkább számolnak a szűk és veszélyes úton való közlekedés esetleges következményeivel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 25., csütörtök

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban

Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.

Teljesen leégett egy lakóház tetőszerkezete egy Maros megyei faluban
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.

Hétvégi program szerint közlekednek az autóbuszok az ünnepek alatt
2025. december 25., csütörtök

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben

Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.

Kigyulladt egy lakóház teteje szenteste Szászrégenben
2025. december 24., szerda

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés

Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.

A közösségi együttlét után jön a családi ünneplés
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát

Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.

Új tűzoltóállomás segíti a Felső-Maros menti közösség biztonságát
2025. december 22., hétfő

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában

A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.

Betlehemessel hangolódtak az ünnepre Nyárádszeredában
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
Lakóház gyulladt ki Botadűlőn
2025. december 21., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Botadűlőn

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Autó sodródott le az útról Csobotánynál
Autó sodródott le az útról Csobotánynál
2025. december 21., vasárnap

Autó sodródott le az útról Csobotánynál

2025. december 21., vasárnap

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem

A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.

Amiből soha nem elég: továbbra is nevelőszülőket keres a gyermekvédelem
2025. december 20., szombat

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat

Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Baleset Nyárádtőnél: mindkét sávon lezárták az utat
Hirdetés