Hirdetés
Hirdetés

A járdán és a parkban tüntethetnek a katolikus iskoláért

Csak a járdán és a prefektúra előtti kis parkosított téren lehet tüntetni. Archív •  Fotó: Boda L. Gergely

Csak a járdán és a prefektúra előtti kis parkosított téren lehet tüntetni. Archív

Fotó: Boda L. Gergely

Megkapta az írásos engedélyt is az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány a szerdai marosvásárhelyi tüntetéshez, és bár négy-ötezres tömegre kaptak jóváhagyást, az utat nem fogják lezárni az autósforgalom elől, csak a járdán és a prefektúra előtti kis parkosított téren tartózkodhatnak a demonstrálók – tájékoztatta lapunkat Holló László, a Státus elnöke.

Hajnal Csilla (R)

2017. szeptember 05., 17:232017. szeptember 05., 17:23

2017. szeptember 05., 17:232017. szeptember 05., 17:23

„Mivel nincs lehetőségünk arra, hogy ismét kérjünk engedélyt az útlezáráshoz, mert akkor még három napot kellene várni a válaszra, ezért reméljük, hogy híveink, illetve támogatóink fegyelmezetten fognak részt venni a megmozduláson” – fogalmazott Holló László. A 18 órakor kezdődő tüntetésen a tervek szerint Jakubinyi György érsek és a szülők egyik képviselője szólal fel.

Zsigmond Imola, a szülői közösség egyik képviselője lapunknak elmondta, nem lényeges, hogy csak a járdán lehetnek a tüntetés ideje alatt. Mint fogalmazott, „az a lényeg, hogy elérjük, hogy gyerekeink sorsa rendeződjön, és megmutassuk, hogy nem hagyjuk az iskolát, és

Hirdetés

ha kell, szorosan egymás mellett, de fegyelmezetten leszünk ott”.

A tüntetés megszervezését egy közös megbeszélés előzte meg, amelyre Holló László vezetésével – a szülők kérésének eleget téve – elmentek a magyar politikai pártok és a civil szervezetek képviselői is. Itt született döntés a tiltakozó megmozdulásról. A szerdai tüntetésen a megszüntetés szélén álló marosvásárhelyi felekezeti iskola tanulói sorsának megnyugtató módon való rendezését, és a legrövidebb időn belül a tanintézet jogi helyzetének tisztázását követelik az illetékes intézményektől.

A Státus által szervezett tüntetést az összes magyar politikai, illetve nem politikai szervezet és egyház felkarolta, támogatja. A szülők közleményben úgy fogalmaztak, „azt gondoljuk, történelmi pillanat született szeptember elsején Marosvásárhelyen, amikor gyermekeink ügyének érdekében összefog minden politikai és nem politikai, magyar és nem magyar szervezet, tiszteletben tartva a szülők kérését, segít nekik, téve mindezt a kereszténység szellemében, ökumenikus összefogással, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium diák és tanárközössége érdekében”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

2026. november 02., hétfő

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter

Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.

Pénzt fog veszíteni Románia a PNRR-programban a volt miniszter hibája miatt – állítja az új miniszter
2026. november 02., hétfő

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét Magyarországon
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?

A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.

Változó médiavilág, állandó értékek: merre tart a romániai magyar újságírás?
2026. november 02., hétfő

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében

November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Újraindult a tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.

Leváltották Ókovács Szilvesztert az Operaház éléről
Hirdetés