
Kolcsár Károly RMDSZ-es parlamenti képviselő
Fotó: Haáz Vince
A pályázatokról, az oktatásban való lemorzsolódásról, valamint a medvekérdésről is szót ejtett Kolcsár Károly RMDSZ-es parlamenti képviselő. A Maros megyei politikus az egy éves parlamenti munkája kapcsán tartott sajtótájékoztatót.
2022. január 31., 17:482022. január 31., 17:48
A képviselő elmondta, hogy az önkormányzatokkal 43 alkalommal találkozott az elmúlt egy évben, 32 eseményen vett részt, 144 fogadóórát tartott, 30 törvénytervezetet és módosítást nyújtott be a parlamentbe.
Kolcsár Károly a fontosabb intézkedések között kiemelte a 2020/60-as számú sürgősségi kormányrendelet módosításának a kezdeményezését, amely lehetővé tenné, hogy az EU-s alapok felhasználásánál, az erdélyi régió sajátosságait figyelembe véve dönthessenek és pályázhassanak az érintettek.
A Székelyhon érdeklődésére elmondta, itt főleg az integrált területi stratégia kidolgozását tartja fontosnak, a turizmust, a mezőgazdaságot, a szociális integrációt, azt, hogy döntéshozók a helyi igényeket vegyék alapul, és a pénzalapok Brüsszelből egyenesen a pályázóhoz jussanak. Ez a lehetőség természetesen nem zárná ki, hogy a központi irodánál is pályázhassanak az önkormányzatok – tette hozzá a képviselő.
A maros megyei iskolaigazgatókkal való találkozások után Kolcsár Károly arra a következtetésre jutott, hogy nagy százaléka az iskolásoknak szociálisan hátrányos helyzetű családból származik, közülük pedig nagyon nagy az iskolaelhagyók aránya. Nem ritka az olyan település sem, ahol a tanulóknak a 80 százaléka hátrányos helyzetű, ott még az átlagnál is többen hagyják abba a tanulmányaikat – hívta fel a figyelmet a politikus. Ennek a visszaszorítására egy olyan törvénycsomagot kezdeményezett, amely családtámogatásokkal szorítaná vissza a lemorzsolódást, ahogy azt is, hogy külföldre menjenek a családok, vagy a családfenntartók.
Fotó: Haáz Vince
A politikus az elért eredmények között az építőanyagok és energiaárak kompenzálását és visszaszorítását említette, a bicikliutak törvény általi meghatározását, amire a leendő projektek kivitelezésénél lesz szükség, az urbanisztikai, valamint a mezőgazdasági beruházásokra vonatkozó törvény módosítását, a szponzortörvényt. Az is fontos megvalósítás, mutatott rá, hogy a 2018/203-as, a bírságok befizetésére vonatkozó törvényt is sikerült módosítani, és a forgalmi kihágásokért járó büntetéseket egy külön, erre a célra létesített bankszámlára utalhatják, és azokat nem a polgármesteri hivataloknak kell begyűjteniük.
Hosszú távon rendezné az elszaporodott medvék okozta problémákat az a törvénykezdeményezés is, amely a veszélyes vadállatok szaporulatát szabályozná. A politikus elmondta, az észak-európai országokban a medveállománynak mintegy tíz százalékát kilövik, ehhez hasonló törvényt szeretne Romániában is. A vadállatok okozta közúti balesetek kártérítéséről is beszélt Kolcsár Károly, aki szerint azt annak a vadásztársaságnak kellene megtéríteni, amely az illető terület felett rendelkezik.
A közbeszerzési törvény egyszerűsítését is kezdeményezte a képviselő. Kolcsár Károly elmondta, sok pályázatra lehet számítani a helyreállítási alapon belül, de a nehézkes kivitelezés, a körülményes szervezés akadályozni fogja az alapok sikeres lehívását.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Több olyan mesterséges akadályt találtak a Maros-folyót vizsgáló szakemberek, amelyek nehezítik a halak vándorlását, rontják a víz minőségét és károsítják az ökoszisztémát. Értesüléseink szerint Gyergyócsomafalván le fognak bontani egy gátat.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Sietett, nehogy odaégjen a kalács a sütőben – ezzel magyarázta a gyorshajtás egy 35 éves nő, miután a Konstanca megyei rendőrök 176 km/órával mérték be az autóját.
Két nő is kórházba került Jászvásáron, miután háztartási balesetet szenvedtek a húsvéti asztal előkészítése közben. Egyikük sürgősségi beavatkozásra szorult, miután az ujja beleszorult egy turmixgépbe.
Maros, Hargita és Kovászna megye több települése, természeti kincse is felkerült Az év úti célja vetélkedő döntősei közé. Szavazatunkkal támogathatjuk.
Mindössze néhány óra leforgása alatt a Hargita megyei rendőrök három ittas sofőrt is elkaptak pénteken este.
Tudják, mi a közös Kásás Tamásban, Nagy Feróban vagy éppen Fábry Sándorban? Hogy mindnyájan székelyföldi kötődéssel bírnak – és még sok hozzájuk hasonló közismert ikon igazolja a régi tézist, miszerint a nemzet egy és szétválaszthatatlan.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
szóljon hozzá!