
Mátyás István és Gáspár Mónika ismertették az eseménysor részleteit
Fotó: Gergely Imre
Szabadság, szerelem: ez a címe annak az előadásnak, ami a gyergyószentmiklósi protestáns egyházközségek által szervezett Házasság hete rendezvénysorozat nyitánya lesz. A reformátusok és unitáriusok egyhetes programja a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet.
2021. március 08., 18:062021. március 08., 18:06
Mivel a rendezvény első napja épp március 15-re esik, és ezáltal kötődik a nemzeti ünnephez is, Székely Álmos történész a forradalom hőseinek házaséletéről tart majd előadást az unitárius templomban. A minden nap 18 órától kezdődő eseményeknek egyébként felváltva ad helyet a két felekezet temploma, illetve a parókiák – ismertették a programot Mátyás István református, és Gáspár Mónika unitárius lelkészek.
Egyszer igen, (…) ma is igen címmel rendhagyó fotókiállítás készül: 40 éve, vagy még régebben házasságban élők fényképeit állítják ki az esküvőjük idejéből, és ugyanazokat a képeket készítik el újra több, legalább négy évtized után. A napokban még várják ilyen házaspárok jelentkezését, akik fényképeikkel szerepet vállalnának ebben. Az ilyen, sok évtized óta egymás mellett kitartó párok szép példát jelentenek a fiatalok számára – mutatnak rá a lelkészek.
A legtöbb református és unitárius hívő vegyes házasságban él, azaz legnagyobb számban a gyergyói többséget alkotó katolikusok közé tartozik a házastársa, de ez nem jelent problémát, számukra is nyitott ez a lehetőség.
Szerdán Pap Adolf és Balázs Réka családterapeutákat hallgathatják meg az érdeklődők, Igenek és Nemek, hol vannak a határaink témában, csütörtökön pedig közös filmnézésre és ezt követő beszélgetésre hívják az érdeklődőket.
Péntekre házaspárokat hívtak, hogy ők beszéljenek saját tapasztalataikról, szombatra pedig egy vacsorát szerveznek a református parókia közösségi termében, ahová idén kerek (20, 25 vagy több) évfordulót ünneplő párokat várnak, erre várnak jelentkezőket.
Az eseménysort vasárnap hálaadó istentisztelet zárja a két felekezet templomában. Az eseménysor pontos programja a két egyházközség Facebook-oldalán is megtalálható lesz.
Vastag kőfalak, lőrések és gyilokjáró veszik körül Csíkkarcfalva község templomát, amely nemcsak az imádságra, hanem a védekezésre is készült.
A híres francia színésznőt súlyos betegség után, vasárnap érte a halál. 91 éves volt.
A szélvihar miatt nem tudják elhagyni a térséget a Bilea-tó környéki menedékházakban elszállásolt turisták.
A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Heródes által meggyilkoltatott fiúgyerekek, azaz „apró szentek” napja is, régen gazdag, mára kikopó szokásrenddel. Ilyenkor lehet büntetlenül megvesszőzni a lányokat, asszonyokat, de koránt sem nevelés céljával.
Az Apple TV-nél készült el, és futott be év végére 2025 egyik legjobb sorozata, a Pluribus. Vince Gilligan új folytatásos története egy meglehetősen egyedi apokalipszist tár a szemünk elé. Kritika.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyrészére, köztük a székelyföldi megyékre is.
Ugyan korlátozottak a lehetőségek azok számára, akik hétvégén már szeretnének sízni Székelyföldön, de érdemes figyelni a sípályák honlapjait, mert az éjszakák egyre hidegebbek és a hóágyúk éjjel-nappal dolgoznak.
Tizenegy autó ütközött össze péntek délután a Craiovát Pitești-tel összekötő, 12-es gyorsforgalmi úton, Olt megyében. A járművekben több mint harminc ember utazott, a hatóságok aktiválták a vörös beavatkozási tervet.
Oroszország a csütörtökről péntekre virradó éjszaka újabb dróntámadásokat intézett a román határ közelében lévő ukrán kikötői infrastruktúra ellen; a hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették az ukrán határral szomszédos Tulcea megye lakosságát.
szóljon hozzá!