A politikai pluralizmus lényegét értik meg azok az emberek, akik az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése érdekében írják alá az íveket – jelentette ki Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács háromszéki szervezetének ügyvezetője.
2011. március 03., 13:412011. március 03., 13:41
2011. március 03., 14:562011. március 03., 14:56
„Kovászna megyében már 3500 aláírás összegyűlt az új politikai szervezet, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez” – mondta az EMNT háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke. Nemes Előd hozzátette, a tervezettnél többet fognak gyűjteni, a tapasztalatok szerint ugyanis az emberek hozzáállása pozitív a kezdeményezéshez.
„Az emberek jól viszonyulnak, megértették, hogy a politikai pluralizmus természetes dolog. Aki nem ír alá, az elsősorban a politikából van kiábrándulva” – fejtette ki álláspontját a Székelyhon.ro-nak Nemes Előd.
Mint kiderült, leginkább Erdővidéken gyűlnek az aláírások, ott már túlteljesítették a tervet az aláírásgyűjtők, Kisbaconban minden megkérdezett személy aláírta az ívet. A vártnál sokkal kedvezőbb az új párt alakulásának fogadtatása, természetesen ebben Tőkés László nevének is nagy szerepe van – véli a szervezet háromszéki vezetője.
Az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat január második felében kezdték el gyűjteni. A tervek szerint Sepsiszéken 2000, Kézdiszéken 1200, Erdővidéken 500, Orbaiszéken 300 aláírást szereznének.
A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.
Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
szóljon hozzá!