A Gac-oldalban szeptember 7-én tartják az emlékező ünnepséget. Archív
Fotó: Baricz Tamás imola
Gyergyószentmiklóson az 1944. szeptember 7-én éjszaka és az azt követő két nap történéseire emlékeznek. Pénteken délután 3 órakor a Gac-oldalba várják az emlékezőket. A esti mise után, háromnegyed hattól pedig a felszegi csengettyű szomszédságában tartanak emlékezést.
2018. szeptember 05., 15:172018. szeptember 05., 15:17
A 159 álmában legyilkolt székesfehérvári katona, 20 ártatlan gyergyószentmiklósi halála, a 2-es és 3-as tízes 284 udvarának épületei és mintegy 1500 szentmiklósi földönfutóvá válása kitörölhetetlen emlék immár.
Burján Gál Emil kápolnát jelképező térplasztikája mellé pár éve a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör kezdeményezésére, illetve támogatásával a székesfehérváriak is emlékművet állítottak az onnan ide vezényelt, és itt életüket vesztett katonáknak. A megemlékezésre ezúttal is érkeznek vendégek, és a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvós Zenekar is közreműködik.
A megemlékezés háromnegyed hattól a Munkás Szent József-templom szomszédságában a felszegi csengettyűnél folytatódik, ahol az 1944. szeptemberi orosz betörés gyergyószentmiklósi áldozatainak emléke előtt hajtanak fejet. Koszorúzási szándékot szeptember 6-án délután 4 óráig lehet jelezni a 0784–258441-es telefonszámon.
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket rongált meg és egyéb anyagi károkat is okozott a szerdai vihar Kézdivásárhelyen – olvasható Szilveszter Szabolcs alpolgármester bejegyzésében.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak – jelentette be Cseke Attila.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
Ezúttal Kézdivásárhelyre és Székelyudvarhelyre csapott le nagy erővel a vihar.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A romániaiak több mint kétharmada szerint nőtt az utóbbi időben a nők elleni családon belüli erőszakos esetek száma – derül ki az INSCOP Research friss felméréséből.
Súlyos közlekedési baleset történt szerda délután Szászrégenben, a Beresztelke felé vezető útszakaszon. Egy súlyos, életveszélyes állapotban levő és két könnyebben sérült személyt szállítottak kórházba.
Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.
Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.
Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.
szóljon hozzá!