
Fotó: Gergely Imre
Emil Boc kormányfő csütörtökön kijelentette: a fűtéstámogatásokat idén továbbra is biztosítják, jövő év áprilisától az új stratégiát alkalmazzák, amelyen a kormány jelenleg dolgozik.
2010. augusztus 19., 17:252010. augusztus 19., 17:25
2010. augusztus 19., 17:472010. augusztus 19., 17:47
Fotó: Gergely Imre
Az észak-erdélyi autópálya építőtelepén Boc kijelentette: arra kérte a kormányt, olyan stratégiát készítsen elő, hogy jövőtől a támogatást csak azok kapják, akik szociálisan rászorulnak az állam támogatására, ne pedig megkülönböztetés nélkül ítéljék meg, mint történik az jelenleg.
„A fűtéstámogatási rendszer megmarad. Akárcsak tavaly, idén egyfelől a polgármesteri hivatalok kapnak támogatást az üzemanyagra, és a lakosság is jövedelmétől függően támogatást kap a fűtésre. Arra kértem azonban a kormányt és kollégáimat a minisztériumközi csapatból, akik ezzel foglalkoznak, készítsék elő a stratégiát oly módon, hogy jövőre csak azok kapjanak támogatást, akik rászorulnak az állam segítségére, ne pedig megkülönböztetés nélkül ítéljék oda, mint most történik, olyanoknak is, akiknek jövedelme nagy, és olyanoknak is, akik keveset keresnek. Idén ősszel még a régi rendszer szerint működik a támogatási rendszer” – közölte Boc. Mint mondta, 2011 áprilisától alkalmazzák az új stratégiát, amelyen jelenleg dolgozik a kormány.
Emil Boc miniszterelnök nemrég több minisztert felkért, hogy augusztus 19-ig mutassanak be jelentést a lakosságnak biztosított távhő-szolgáltatásra nyújtott támogatásokról. A minisztériumközi munkacsoportban a gazdasági, munkaügyi, közigazgatási, környezetvédelmi, pénzügyi tárcák képviselői, az Országos Energiaszabályozási Ügynökség képviselői vannak jelen. A jelenlegi fűtést biztosító rendszerek kicseréléséhez szükséges pénz egy részét a CO2-tanúsítványok eladásából lehetne előteremteni.
Traian Băsescu államfő májusban, a Nemzetközi Valutaalappal (FMI) folytatott tárgyalásokat követően jelentett be egy sor kiadáscsökkentő intézkedést, köztük a fűtéstámogatások drasztikus csökkentését is, oly módon, hogy csak az alacsony jövedelműek részesüljenek ebből.
A FMI-vel folytatott augusztusi tárgyalások nyomán kidolgozott, a készenléti hitelmegállapodást kiegészítő szándéknyilatkozat szerint a kormány azt is vállalta, hogy megszünteti a fűtéstámogatásokat – írja a Mediafax.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
szóljon hozzá!