
Illusztráció
Fotó: giphy.com
A világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára – a Föld Órájára március 25-én, szombaton 20.30-kor. Csíkszereda ebben az évben is csatlakozik a kezdeményezéshez – tájékoztat közleményben Csíkszereda Polgármesteri Hivatala.
2017. március 24., 11:432017. március 24., 11:43
2017. március 24., 11:432017. március 24., 11:43
Szombaton 20.30 és 21.30 között szünetelni fog a városi közvilágítás a megyeszékhely központjában. A nemzetközi akció célja a globális éghajlatváltozásra való figyelemfelhívás, valamint az energiatakarékosságra való buzdítás.
A Föld Órája (Earth Hour) 2007-ben indult hódító útjára Sydneyben, Ausztráliában, amikor 2,2 millió család és üzleti vállalkozás kapcsolta le a villanyokat egy órára. Egy évvel később az esemény már globális fenntarthatósági mozgalommá vált, több mint 100 millió ember és 35 ország részvételével. 2009-ben pedig már egymilliárd ember „ünnepelte” ily módon a Föld Óráját.
Románia 2009-ben csatlakozott a Természetvédelmi Világalap (WWF – World Wide Fund for Nature) nemzetközi akciójához,
– olvasható a közleményben.
Mint írják, remélik, idén még több városlakót, intézményvezetőt, vállalkozót sikerül bevonni az akcióba, a közösség figyelmét sikerül minél inkább e nemes ügyre irányítani.
– hívják fel a figyelmet.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
Két szállítót is tetten értek kedden a Hargita megyei hatóságok, akik a faanyagok fuvarozásának szabályozásait hagyták figyelmen kívül. Súlyos pénzbüntetés és faanyag elkobzás is következett.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök szerdán kijelentette, abban az esetben egyezik bele a rotációs kormányzásba, ha a PSD adja elsőként a miniszterelnököt.
szóljon hozzá!