A csíkszentléleki hárs lett az Év fája

•  Fotó: Jancsó László

Fotó: Jancsó László

Október 31-én éjfélkor zárult a Polgár-Társ Alapítvány által meghirdetett Év fája elnevezésű vetélkedő. Az ötven napos internetes szavazás után, fölényesen vezetve a mezőnyt, a csíkszentléleki hárs lett az Év fája Romániában 55 126 szavazattal. A vetélkedőt Romániában most szervezték meg első ízben.

Daczó Katalin

2010. november 01., 14:402010. november 01., 14:40

2010. november 01., 21:012010. november 01., 21:01

•  Fotó: Jancsó László Galéria

Fotó: Jancsó László

Az Év fája Romániában versenyre nyolcvanhét fát neveztek magánszemélyek és szervezetek az ország minden részéből, és ezekből tizenkettő jutott a döntőbe.

Második helyen – 23 243 szavazattal – az Eminescu fája végzett, amely a iaşi-i Copou parkban található, harmadik egy újmárnai platánfa lett 5944 szavazattal, negyedik a brăilai Edmond Nicolau Iskolaközpont tölgyfája 5764 szavazattal, míg ötödik helyre az énlaki hárs került 4892 szavazattal.

\"A csíkszentléleki fa sikere egyértelműen a Zöld SzékelyFöld Egyesület sokoldalú kampányának és az összefogásnak tulajdonítható – vélekedett Potozky László, a Polgár-Társ Alapítvány igazgatója. – Mások is próbálkoztak, de ilyen átfogó, jól átgondolt kampány egyetlen fáért sem folyt, mint a szentlélelkiért.\"

Az igazgató szerint mindenképpen érdemes volt a vetélkedőt megszervezni, hiszen közösségeket mozgósított, és összesen több mint százezer szavazatot adtak le az verseny honlapján. Arra is volt példa, hogy egyetlen nap alatt hatezer látogatója volt a honlapnak. \"Ugyanakkor keserű szájízt is hagyott ez az ötven nap – jegyezte meg Potozky László. – Többek között volt, aki menet közben megkérdőjelezte a verseny igazságosságát, úgy vélve, hogy nem lehetséges, hogy egy olyan kis közösségből, mint a szentléleki ilyen sok szavazat érkezzen. Voltak félreértelmezések, kellemetlen megjegyzések bőven, de mindennek ellenére érdemes volt lebonyolítani ezt a programot. Az alapítványunknak ez volt talán a legkisebb, és mégis legszélesebb sajtóvisszhangot kiváltó, országos szintű programja. Ez is azt igazolta számomra, hogy a mai világban, amikor mindenhonnan az egymás pocskondiázása hallszik, és botrányoktól hangos a sajtó, szóval ma is szükség van pozitív, évszázadokon átívelő történetekre.\"

Meglátogattuk a hársfát

A csíkszentléleki hárs korát ötszáz évre becsülik. Kerülete 3,9 méter, magassága húsz méter. Koronájának levelek nélküli, leghosszabb átmérője mintegy 23 méter. A csíkszentléleki hárs szerepel Hargita megye védett fáinak jegyzékében. Túlélt számtalan olyan természeti csapást (pl. az 1864-es árvizet, több tűzvészt), amely végzetesnek bizonyulhatott volna számára, ha a településhez közelebb áll. A szájhagyomány szerint alatta hozták meg a falut érintő legfontosabb döntéseket. A csíkszentléleki hársfát a Zöld SzékelyFöld Egyesület egyik tagja, Darvas István nevezte be a versenybe.

•  Fotó: Jancsó László Galéria

Fotó: Jancsó László

Talán mi voltunk az elsők, akik a csíkszentléleki hársfát nevező szervezet, a Zöld SzékelyFöld Egyesület elnökével, Csonta Lászlóval meglátogattuk a győztest. Késő őszi, szinte csupasz állapotában díszes kérge még inkább érvényesült, de feltűnőbbek voltak sebei is, mint zöldellő lombokkal. Egyik letört ágának helyét még a múlt század elején betonnal kezelték, hívta fel a figyelmünket Koncsag László helybéli plébános, aki azt is elmondta, hogy a szentlélekiek azt is az öreg hárs javára írják, hogy a területet nedvteleníti, és elszívja a vizet az épület alól.

A hársmatuzsálem sikerének a helybéli közösség és a helyi plébános is örvend. \"Olyan sok időnk még nem volt gondolkodni – mondta Koncsag László –, viszont van elképzelésünk a környék rendezésére, a fa közelében található 1746-os pestiskereszt felújítására, s esetleg egy szabadtéri oltár elhelyezésére is, de mindez megfontolt, átgondolt, műemlékvédelmi szempontokra is odafigyelő tervezést igényel. Tudjuk, hogy kincseink közös értéket képviselnek, s a helybélieknek egy kicsivel még többet jelentenek.\"

\"Szerintem egyértelműen a mozgósításnak köszönhető a siker – vélekedett Csonta László. – Szerencsénk is volt, hogy a régióból kevés volt a nevezés, és azzal, hogy mi hamarabb kezdtük a kampányt (más kampány nagyon nem is érződött a magyar nyelvű médiában), sikerült egy alap-szavazóközönséget megszerezni, és ezt folyamatosan meg is tartani. Az internetes körüzenetek kb. napi kétezer szavazót jelentettek.\"

Az internetes vetélkedés az Év fája Romániában cím elnyeréséért szeptember 10-én kezdődött. A szabályzat szerint a győztes fát nevező szervezet háromezer lejt vehet át ünnepélyes keretek között, és az összeget magára a fára, annak környezetére, vagy ha ilyen intézkedésekre nincs szükség, akkor csemeték ültetésére, zöldövezet rendbetételére fordíthatja. Az Év fája vetélkedőt első alkalommal szervezték meg Romániában.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett

Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.

Szépvízi tragédia: még mindig nem tudni pontosan, mi történhetett
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán

Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.

A világháborúk hőseire emlékezik Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán
2025. november 09., vasárnap

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon

Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.

Körforgalmat alakítottak ki Csíkszentkirályon
2025. november 07., péntek

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon

Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.

Ideiglenes körforgalmat helyeznek ki Csíkszentkirályon
Hirdetés
2025. november 07., péntek

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára

Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.

Készülnek az elektromos buszok a csíkszéki tömegközlekedés számára
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.

Elfogadták Csíkmadaras címerét
Elfogadták Csíkmadaras címerét
2025. november 06., csütörtök

Elfogadták Csíkmadaras címerét

2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar
2025. november 06., csütörtök

Családi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar

Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda

Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.

Iskolai bútorokat adományozott Beregszásznak Csíkszereda
2025. november 06., csütörtök

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.

Egy lépéssel közelebb az új Olt-híd építéséhez Csíkszereda nyugati kijáratánál
2025. november 04., kedd

Vízszünet várható több csíkszeredai háztartásban

Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.

Vízszünet várható több csíkszeredai háztartásban
Hirdetés