Székelyudvarhelyen, a csereháti bérlakások garzonjaiban élők családjai azt kérik, cserélhessenek az időközben megüresedett kétszobásokkal.
2010. február 04., 13:462010. február 04., 13:46
2010. február 04., 13:562010. február 04., 13:56
Egyetlen napirendi ponttal, azon belül két határozat-tervezettel kezdődött el a székelyudvarhelyi tanács rendkívüli ülése. A testület a ifjúsági lakásigénylők névlistáját, illetve a kapcsolódó kritériumrendszert kell szentesítse.
A tanácsülésre jelenését tette több olyan csereháti lakó is, aki már bérlakásban él. Lakóbizottsági elnökük, Sarkadi Zoltán szólt a testülethez: kilenc olyan család él a csereháti tömbházakban, akik korábban garzont kaptak, közben családjuk egy-két gyerekkel gyarapodott. Ezért most azt kérik, az időközben megüresedett kétszobásokkal cserélhessék el garzonjukat.
Bunta Levente polgármester azt közölte: harminc napon belül választ kapnak, a testület megérti a helyzetüket. Már akkor figyelembe kellett volna venni a család összetételét, most másképpen fogunk eljárni, és a jelenlévő lakók kérésére is igyekszünk megoldást találni – mondta Bunta, aki hozzátette: támogatják az igényt. A lakók elfogadták a hallottakat, és azzal távoztak, hogy a harminc nap, az legyen harminc nap.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!