
Több rendellenességet is megállapított az képviselő-testületi bizottság
Fotó: Olvasónk felvétele
A gyilkostói főszezonban ingyenesen lehetett parkolni csütörtökön a tó közelében ott, ahol egyébként fizetni kellene ezért, mivel az ezzel megbízott Monturist egy napra minden tevékenységét felfüggesztette. Épp erre a napra esett a gyergyószentmiklósi képviselő-testület által kezdeményezett bizottság terepszemléje a tó környezetében.
2023. augusztus 12., 11:082023. augusztus 12., 11:08
A gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület júliusi ülésén döntöttek egy vegyes bizottság felállításáról, amelynek feladata az volt, hogy a városháza illetékes munkatársaival közösen folytassanak ellenőrzést Gyilkostón, többek között felmérjék az ott tapasztalható problémákat, amelyekről gyakran esett szó a tanácsüléseken, de érdemi lépések nem igazán történtek a megoldásukra. A helyszíni terepszemle időpontját is kitűzték előre: augusztus 10-re.
A bizottság létrehozásának kezdeményezője Bajkó László tanácsos volt, aki megkeresésünkre számolt be a látogatásuk során tapasztaltakról.
Odaérkezésükkor a tanácsosok és a velük tartó városházi illetékesek azt tapasztalták, hogy
Ugyanis, mint kiderült, a város tóparti területeit adminisztráló Monturist Kft. erre a napra szüneteltette a tevékenységét. Míg a többi elárusítóhely ugyanúgy üzemelt, mint máskor, a Monturist által tavasszal felállított és a cég által működtetett elárusítóhelyek ezúttal nem nyitottak ki.
Fotó: Olvasónk felvétele
Annak ellenére, hogy
Azt viszont megállapították, hogy a Monturist kezelésében lévő önkormányzati területen még a múlt héten is jelent meg újabb büfékocsi, annak ellenére, hogy a zonális rendezési terv és egy tanácsi határozat is egyértelműen tiltja, hogy a tó közelében ilyenekből bármilyen jellegű kereskedelmi tevékenység folyjon.
Fotó: Olvasónk felvétele
És
A bizottság ott tartózkodása idején nem volt mozgás a múlt hónapban létrehozott új csónakázó stég környékén sem, ezen a napon ott sem fogadták a csónakázni kívánó turistákat.
Fotó: Olvasónk felvétele
A bizottsági terepszemle során még több rendellenességet állapítottak meg, olyanokat is, amelyek kis munkával megoldhatók lennének – például a tó környéke elhanyagolt, a zöldövezeteken mindenfelé felnőtt a gyom, rendezetlenül vannak elhelyezve ugrálóvárak, amelyeknek szintén nem lenne helyük ott.
Továbbra sem történt semmilyen intézkedés illegális építmények elbontására. Mindemellett továbbra is folyik szennyvíz a tóba, de az is kiderült többek közt, hogy az utóbbi években nem vetettek ki különadót sem az elhanyagolt, és az üdülőhely képét rontó épületek tulajdonosaira sem, pedig erre lehetőség volna.
Fotó: Olvasónk felvétele
Bajkó még hosszan sorolta a bizottság által megállapított rendellenességeket. Elmondta,
Hozzátette, a bizottság létrehozására azért volt szükség, mert az képviselő-testületnek másként nem lenne hatásköre arra, hogy a polgármesteri hivatal illetékes szakirodái munkatársainak utasításokat adjon, például arra, hogy egy ilyen ellenőrzésen részt vegyenek.
Fotó: Olvasónk felvétele
Az általa kezdeményezett ellenőrzésre pedig azért volt szükség – fűzte hozzá –, mert hiába jelezték ezeket a problémákat már sok alkalommal a tanácsüléseken, illetve írásban is, semmilyen lépés nem történt a polgármester részéről a helyzet orvoslására.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
A Román Nemzeti Bank (BNR) szerdán 5,1004 lej/euró hivatalos árfolyamot jelentett be, ez pedig az első alkalom az elmúlt egy évben, hogy az európai valuta átlépte az 5,1 lejes pszichológiai küszöböt.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Első házként elfogadta szerdán a szenátus azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a középiskolák számára, hogy igazgatótanácsi döntéssel betiltsák a mobiltelefonok használatát az iskolában.
Belép a román piacra a Normal dán kiskereskedelmi vállalat – írja az MTI a profit.ro gazdasági portál információ alapján.
Az alkotmánybíróság szerdai döntése szerint sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amely szerint a romániai kluboknak a hivatalos mérkőzéseken legalább 40 százalékban hazai sportolókat kell szerepeltetniük a 2026–2027-es szezontól.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
2 hozzászólás