
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön figyelmeztetett arra, hogy a közalkalmazotti bértörvény elfogadásának elmulasztása 770 millió euró helyreállítási forrás elvesztésével járna, és nem eredményezne megtakarítást a bérkiadásokban sem.
2026. július 24., 08:552026. július 24., 08:55
Sajtótájékoztatóján a kormányfő hangsúlyozta, hogy a törvény hatályba lépése után azoknak a közalkalmazottaknak a fizetése sem csökken, akiknek a jogszabály szerint csökkennie kellene, mert a bérkülönbözetet kompenzálja az állam. Ugyanakkor
– magyarázta az Agerpres szemléje szerint.
Bolojan szerint a jogszabályjavaslat célja a béregyenlőtlenségek mérséklése és egy méltányosabb rendszer kialakítása. Kifejtette, hogy
számos közalkalmazott bére stagnál,
miközben mások különböző pótlékok és mechanizmusok révén jóval magasabb fizetést kapnak,
ami feszültségeket okoz a közszférában és a magánszektorban is.
A kormányfő ismertette a tervezet költségvetési vonzatait is. Közlése szerint
A jövő évi költségvetésben a GDP 7,9 százalékára korlátoznák ezt a bérkeretet, ami mintegy 174 milliárd lejt jelentene. A korábbi koalíciós pártok pedig megállapodást írtak alá a tervezet támogatásáról, hogy
– részletezte a kormányfő.
Bolojan elmondta, hogy a szakszervezetekkel és a közalkalkalmazottak képviselőivel folytatott tárgyalásokon elfogadták azt a javaslatot, hogy a béralap jövőre a korábban tervezett 7,9 százalék helyett továbbra is a GDP 8,1 százaléka körül maradjon.
Elmagyarázta, hogy ez nominálisan mintegy 12-12,1 milliárd lejes többletet, vagyis nagyjából 7,3 százalékos növekedést jelentene az idei béralaphoz képest, ami megfelel a nominális GDP becsült emelkedésének.
A kormányfő hangsúlyozta, hogy ha az új törvényt nem alkalmazzák,
Egy körülbelül 7 százalékos emeléshez szerinte szintén körülbelül 12 milliárd lejjel kellene növelni jövőre a béralapot, megtakarítás nélkül. Ráadásul a jelenlegi igazságtalanságok tovább mélyülnének, mert
– magyarázta Bolojan.
Újabb drágulás tapasztalható az üzemanyag-piacon, a benzin literenkénti ára több töltőállomáson is meghaladta a 9 lejt, a gázolaj ára pedig a 10 lejt közelíti.
Sokan még mindig tartanak a kontaktlencséktől, pedig ma már a kisgyermekektől az idősekig szinte bárki számára megoldást jelenthetnek. Bódi György, a brassói Best Optic optometristája szerint a legtöbb tévhit ideje lejárt.
A hadsereg radarrendszere péntekre virradóra dróncsoportot észlelt az ukrajnai oldalon, a romániai folyami határtól mintegy 33 kilométerre északra. Tulcea megye lakosságát Ro-Alert üzenetben figyelmeztették becsapódások veszélyére.
Robbanás rongált meg péntekre virradóra egy libériai felségjelzésű szénszállító hajót Románia kizárólagos gazdasági övezetében, Sfântu Gheorghe településtől mintegy 22 tengeri mérföldre délkeletre.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
szóljon hozzá!