
Drágább lesz, de ígérik, jobb is
Fotó: Barabás Ákos
Több mint kétszer annyiba kerülnek a székelyudvarhelyi városközpontban a közvilágítási hálózaton végzett munkálatok, mint azt a tervező előzőleg felbecsülte. A beruházás elkezdése után ugyanis – szakemberek javaslatára – módosítások történtek, amelyek minőségbeli és esztétikai javulást jelentenek, ugyanakkor a költségeket is megduplázzák.
2017. július 28., 12:342017. július 28., 12:34
2017. július 28., 12:392017. július 28., 12:39

Semleges, a történelmi városközpont arculatába beleolvadó lámpaoszlopokat állítanak Székelyudvarhelyen: a kábelek földbe helyezése, illetve a jelenleg is zajló oszlopállítás mind a városközpont értékbe helyezését szolgálja.
Amint arról már beszámoltunk, a tervezettel ellentétben drágább és esztétikusabb (bár semleges színű) villanyoszlopokat és világítótesteket helyezett el a kivitelező cég a városközpontban. A beruházási tervben viszont olcsóbb elemek szerepeltek, ezért
Jobbító szándékú javaslatok születtek, ezért nőtt a költség, mondta el az ügy apropóján Puskás Katalin, a polgármesteri hivatal fejlesztési osztályának a vezetője. „Ugyanakkor az előzetes egyeztetésekkel ellentétben voltak olyan telekommunikációs cégek, akik időközben úgy döntöttek, nem fizetik ki az újonnan kiépített kábelcsatornák egész éves használati díját, hanem inkább havi bért fizetnek, így ez is közrejátszott a költségek módosulásában” – magyarázta.
Fotó: Barabás Ákos
Egyébként
A fővállalkozóval, az Electrica Rt.-vel kötött szerződés értelmében a felásott, majd helyreállított nyomvonalat aszfaltozzák le, a meglévő aszfaltszintig. „A járdák teljes felújítását ebben az évben csak azokon a szakaszokon terveztük, ahol az útburkolatot is újraaszfaltozzuk” – közölte a téma kapcsán a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!