
A Csíkszeredai Sportklubbal történő együttműködés nem csak a támogatásban merül ki
Fotó: Borbély Fanni
Soron kívüli ülésen döntött a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a Csíkszeredai Sportklubnak nyújtandó de minimis támogatásról, amelynek értéke 300 ezer euró, ezt több évre felosztva, 2024-27 között biztosítják. További cél a klub támogatási rendszerének átalakítása, és ennek átláthatósága – hangzott el.
2024. augusztus 19., 11:102024. augusztus 19., 11:10
2024. augusztus 19., 13:202024. augusztus 19., 13:20
Egyetlen napirendi pontja volt a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület hétfői soron kívüli ülésének,
A tavasszal nyilvánosságra hozott szándék a Versenytanáccsal folytatott többszöri egyeztetés után most jutott el oda, hogy a tanács dönthetett ennek odaítéléséről. Mint a szakirodai jelentésből kiderül, a 2018-2020-as időszakban
Ezt meghatározott módon tudja felhasználni a klub, amely korábban pályázatot nyújtott be költségeinek finanszírozása érdekében.
2025-ben és ’26-ban szintén 90 ezer euró a támogatás összege és ugyanígy oszlik majd el a felhasználása. 2027 első félévében 30 ezer euró lesz a támogatás összege, ez a fizetésekre költhető.
Korodi Attila polgármester az ülés előtt arról beszélt, hogy mivel a Sportklub állami, minisztériumi klub,
Ugyanakkor a tavasz óta történt egyeztetések alapján szeretnék megváltoztatni a klub támogatási rendszerét, kis- és közepes támogatók bevonásával, bekapcsolódva a szervezésbe is. Ennek egyik lépése a Székelyföldi Jégkorong Akadémiával történő együttműködés, amelynek köszönhetően
Arra is kitért, hogy az FK Csíkszereda esetében egy más típusú támogatást igyekeznek bevezetni, amely a de minimis támogatáshoz viszonyítva nagyobb lehetőségeket biztosít, erről ősszel tárgyalnak.
A polgármester úgy látja, ha az együttműködés megfelelő lesz,
Középtávon pedig, amennyiben az állami költségvetés helyzete rendeződik – a jelenlegi helyzetben, a személyi jövedelemadó leosztási rendszere miatt erre nincs lehetőség – a város át tudná venni a klubot. Ehhez az egyik fontos feltétel a finanszírozás, a támogatások felhasználásának átláthatósága – húzta alá Korodi.
A testület egyhangúlag támogatta a határozattervezetet.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
1 hozzászólás