20 éves szállodalánc

Készen van a marosvásárhelyi Continental Hotel felújítási terve, augusztus végén, szeptember elején pedig meg is kaphatják az építési engedélyt – tudtuk meg Radu Enachetól, a szállodalánc igazgatójától. 20 éves a hálózat, ennek alkalmából pedig Marosvásárhelyen is összegezték az eddig elért célokat, a terveket és a nehézségeket.

Csatlos Károly

2011. július 07., 15:152011. július 07., 15:15

Felújítanák a szállodát

A vásárhelyi projekt körülbelül 7-8 millió eurós befektetést jelentene, azonban a fejlesztés nagyon rizikós, tekintve, hogy a konkurencia és a piac sem lojális ezen a területen, így nem biztos hogy megéri ekkora beruházást eszközölni – derül ki az igazgató szavaiból. Amint Radu Enache elmondta, Marosvásárhelyen inkább a szolgáltatásokra kívánnak nagyobb hangsúlyt fektetni, az infrastruktúrát eddig inkább háttérbe szorították. „A piac kannibalizált. Romániában nem strukturált a turizmus, nincsenek 4 vagy 5 csillagos vendégeink, csak turisták vannak. Nem lehet egy 4-5 csillagos hotelszobát egy 2 csillagos áráért kiadni, nálunk pedig ez zajlik” – tette hozzá.

Megfogni a klienseket

Radu Enache hangsúlyozta, hogy országunkban a szállodák áron alul adják ki a szobákat, hogy megfogják a klienseket, ez azonban hosszú távon a cégeknek sem lesz jó, mert a válság után nem tudják majd visszaemelni áraikat a reális szintre. Mint kifejtette, a szállodalánc főként a business szektorban gondolkodik, tehát elsősorban az üzletembereket célozzák meg. A nemzeti színház mellett álló szállodában utoljára 1997-ben volt egy nagyobb felújítás, azelőtt pedig 1993-ban javítgattak az épületen. Így nem csoda, ha a kliensek is inkább más hotel után néznek, ha éppen Marosvásárhelyen akadna dolguk.

Veszteség és pályázat

Bár a szállodaláncnak 9 saját márkája van és 14 hotel tartozik hozzájuk, mégis veszteséggel zárták a tavalyi évet. 22 millió eurós forgótőkével rendelkeznek, veszteségük pedig majdnem 3 millió euró volt. Az idei évben a számítások szerint még beleférnek a költségvetésbe, azonban ez csakis azért sikerülhet, mert drasztikus költségcsökkentést ütemeztek be. Ez pedig akár odáig is vezethet, hogy a szolgáltatások minősége is nagyon legyengül. Újságírói kérdésre, hogy miért nem pályáznak meg Európai Uniós pénzeket, az igazgató elmondta, hogy többször adtak már le pályázatot, azonban valamilyen okból kifolyólag eddig egyszer sem sikerült európai pénzekhez jutniuk. Ha fejleszteni akarnak marad tehát a banki kölcsön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Öt év után lezárult a Soós Zoltánt érintő egyik korrupciós ügy

Öt év után lezárta a városházi alkalmazottak áthelyezéséről szóló ügyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – jelentette be hétfőn közösségi oldalán Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.

Öt év után lezárult a Soós Zoltánt érintő egyik korrupciós ügy
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Nagyobbak a számlák, mint amire számítottak, pénzt vettek el az iskoláktól

A tömegközlekedés biztosítása és a számlák kifizetése miatt nagy léptékű költségvetés-kiigazítást eszközöltek hétfőn Marosvásárhelyen. A rendkívüli tanácsülésen többek között a tanintézmények el nem költött pénzeit vették el, de nem csak.

Nagyobbak a számlák, mint amire számítottak, pénzt vettek el az iskoláktól
2026. október 12., hétfő

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
2026. október 12., hétfő

Több mint hatvan gyorshajtót bírságoltak meg a Marosvásárhely és Szászrégen közötti úton egyetlen nap alatt

76 bírságot szabtak ki a rendőrök október 11-én a 15-ös országúton, a Marosvásárhely és Szászrégen közötti szakaszon végzett közúti ellenőrzések során. A szabálytalanságok többsége gyorshajtás miatt történt.

Több mint hatvan gyorshajtót bírságoltak meg a Marosvásárhely és Szászrégen közötti úton egyetlen nap alatt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Továbbra is a szülők állják a legtöbb egyetemista albérletét, de vannak fontos szempontok a lakás kiválasztásakor

Egy országos felmérés szerint a romániai egyetemisták idén is nagyrészt a családjuk anyagi támogatására szorultak albérletük kifizetésekor. Idén azonban a 200–300 eurós havi bérlemények a népszerűbbek, míg tavaly többen fizették ki akár a 400 eurót.

Továbbra is a szülők állják a legtöbb egyetemista albérletét, de vannak fontos szempontok a lakás kiválasztásakor
2026. október 11., vasárnap

Három személyautó ütközött össze Maros megyében, ketten megsérültek

Közlekedési baleset történt Nagyernyében vasárnap délelőtt, három autó ütközött össze, egy személyt kórházba kellett szállítani. Vasárnap délben a baleset miatt nehezen haladt a forgalom a térségben.

Három személyautó ütközött össze Maros megyében, ketten megsérültek
2026. október 10., szombat

Hatan sérültek meg egy autóbalesetben Maros megyében

Közlekedési baleset történt szombat este Szászrégenben az Abafáji út és a Gyümölcsfák utca kereszteződésénél. A balesetben két személygépkocsi ütközött, hat személyt szállítottak kórházba.

Hatan sérültek meg egy autóbalesetben Maros megyében
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Két lakóház is lángol Marosvásárhelyen

Két lakóház is kigyulladt Marosvásárhelyen szombat délután a Louis Pasteur utca és a Nicolae Bălcescu utca sarkánál. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Két lakóház is lángol Marosvásárhelyen
Két lakóház is lángol Marosvásárhelyen
2026. október 10., szombat

Két lakóház is lángol Marosvásárhelyen

2026. október 10., szombat

Közlekedési baleset történt Déda közelében, hárman megsérültek

Közlekedési balesethez riasztották a tűzoltókat szombaton reggel a Dédához tartozó Maroskövesd településre. A balesetben egyetlen személygépkocsi volt érintett, két személyt kórházba is kellett szállítani.

Közlekedési baleset történt Déda közelében, hárman megsérültek
2026. október 10., szombat

Citerázni tanítják a pedagógusokat Marosvásárhelyen

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kezdő citeratanfolyamot indított óvodapedagógusoknak és tanítóknak Marosvásárhelyen. A képzés már elkezdődött, de ebben a hónapban még lehet jelentkezni rá.

Citerázni tanítják a pedagógusokat Marosvásárhelyen
Hirdetés