
Fotó: Barabás Orsolya
Sem a járvány, sem a szigorított szabályozások nem állították meg azt a maroknyi gyergyószentmiklósit, akik a római katolikus temetőben felállított emlékműnél rótták le tiszteletüket az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt.
2020. október 23., 22:002020. október 23., 22:00
A megemlékezésen az ünnepi felszólalások sorát Erdős Nándor, a Fogarasy Mihály Általános Iskola történelemtanára indította, aki felelevenítette az ’56-os események sorát, ugyanakkor kiemelte azt is, 64 év elteltével miért maradt különleges számunkra ez az esemény.
– fogalmazott Erőd Nándor történelemtanár.
„Ki vagyok én, kik vagyunk mi azok mellett, akik azokban az időkben rettegésben élték a mindennapjaikat, akiknél a hétköznapok csendjét golyóropogás és robbanás törte meg, és akik bátran szembenéztek az orosz tankok hadával?” – tette fel a kérdést ünnepi beszédének kezdetén Len Emil Balázs, Gyergyószentmiklós alpolgármestere, majd így folytatta gondolatait:
Az ünnepségen Vitéz Szilágyi Árpád, az 56-os Vitézi Rend hadnagya Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el, majd az egyházak képviselői mondtak áldást, végül a politikai alakulatok és intézmények képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit. Az ünnepségen elhangzott a magyar és székely himnusz.
Fotó: Barabás Orsolya
A gyergyószentmiklósi megemlékezés ezt követően a Szent Miklós-templomban szentmisével folytatódott, végül a Művelődési Központban a magyarországi Bágyi Balázs New Quartet koncertjével zárult. A koncert érdekessége, hogy az együttes azt a magyar dzsesszmuzsikát játssza, melyet 1956-ban az amerikai rádiók a magyarokkal való szolidaritás jegyében játszottak be.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
szóljon hozzá!