
Nagyon sokan megfordultak a rendezvényen, így sok adomány is gyűlt
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A Fészek, Gyergyói Édesanyák Egyesülete bababörzét és gyerekruhavásárt szervezett a hétvégén. Az eseménynek jótékonysági célja is volt, pénz gyűjtöttek egy beteg ditrói kislány kezelésére.
2017. március 20., 14:492017. március 20., 14:49
A Salamon Ernő Gimnázium udvarán lévő tornaterem adott otthont szombaton az egyesület tavaszi rendezvényének. „75 asztalnál kínáltak ruhaneműket, játékokat, könyveket, minden olyan holmit, amire szüksége lehet a kisebb és nagyobb gyerekeknek. A rossz idő ellenére folyamatosan tele volt a terem nézelődőkkel, vásárlókkal” – összegezte Barabás Orsolya, a Fészek oszlopos tagja. A korábbi évekhez hasonlóan tombolavásárlási lehetőség is volt, 200 tombolajegy talált gazára, az összegből a rendezvény költségeit állja az egyesület. A tombolatárgyakat a fészek tagjai, illetve az egyesület támogatói ajánlották fel, így számos ajándékcsomag talált gazdára.
Ezúttal is nagyon sokan adományoztak a rászoruló családoknak. A Fészek folyamatosan gyűjti az adományokat, amelyeket a szociális iroda nyilvántartásában szereplő, szerény körülmények között elő családokhoz juttat el.
A rendezvénynek jótékonysági célja is volt. A pénzbeli adományokat a gyergyóditrói Márton Szidónia Barbara kezelésére gyűjtötték. A kilencéves, leukémiával diagnosztizált kislánynak a kezelésére 1500 lej gyűlt. „Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki adományozott a kislány kezelési költségeihez” – mondta Barabás Orsolya. Az összeget a hét folyamán átadják a családnak.
Tíz éves a helyi termelők támogatását felvállaló marosvásárhelyi Local Farmers’ Market, amelyet a Rákóczi lépcső alatti kis utcában szerveznek. Az idei első vásár január 16-án, pénteken lesz.
Nagyon meglepődtek a hatóságok, amikor több hüllőfajt, pitonokat, boákat, rendkívül ritka viperákat, tarantulákat, egy krokodilt és egy varánuszt fedeztek fel egy 12 négyzetméteres szobában Bihar megyében.
Nagy az aggodalom és a felháborodás is az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben a kormány 10 százalékos költségcsökkentési terve miatt. Az érdekvédelem képviselője szerint éppen a jó szakembereket veszíthetik el az ágazatok, ha ez megvalósul.
Egy 59 éves nő életét vesztette, egy másik pedig megsérült csütörtökön, a Kolozs megyei Gyerőfalva és Körösfő között az 1-es országúton történt közúti balesetben; a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről.
Marosvásárhelyen csaknem ötszáz utca van és ezek csupán felében járnak a hókotró gépek. Soós Zoltán polgármester szerint a prioritás az, hogy a városi közlekedés folyamatos legyen, ne álljon le.
Nicușor Dan csütörtökön kijelentette, reménykedik abban, hogy 2026 elhozza a békét Európában, és Románia támogatja Donald Trump amerikai elnök erőfeszítéseit a gyors és tartós békét eredményező tárgyalásokra.
Marosvásárhelyen idén is megszervezik az ökumenikus imahetet, amikor a különböző felekezetű hívők más-más templomban gyűlnek össze igét hallgatni, imádkozni. Idén az imahét január 18-án, vasárnap kezdődik.
A tűzoltók helyszínelése nyomán kiderült, hogy nem gázpalack robbanása okozta a csütörtök délutáni bikfalvi balesetet.
Mindössze néhány másodperc választott el egy járókelőt attól, hogy súlyos sérüléseket szenvedjen, amikor a lugosi rendőrség egyik melléképületében robbanás történt.
Sepsiszentgyörgyön január 20-án, kedden, 17 órától lakossági fórumot tartanak, amelynek fő témája az adóemelés lesz – jelentette be közösségi oldalán a város polgármestere, Antal Árpád.
szóljon hozzá!