
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Az országos adóhatóság (ANAF) 130 milliárd lejt gyűjtött be 2025 júliusa és szeptembere között, ami 11 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – jelentette be kedden a pénzügyminiszter.
2025. október 14., 13:342025. október 14., 13:34
Alexandru Nazare Facebook-bejegyzésében rámutatott, hogy a három hónappal ezelőtt elkezdődött attitűdváltozás eredményei már megmutatkoznak az adóhatóság a tevékenységében.
„Ennek az új dinamikának az eredményei már láthatók a számokban:
Természetesen ez csak a kezdet - egy ilyen nagy és összetett intézmény nem alakulhat át egyik napról a másikra. De az irány világos: szakértelemre, digitalizációra és felelősségtudatra kell koncentrálni” – írta bejegyzésében a miniszter.
Nazare kifejtette ugyanakkor: bízik abban, hogy az ANAF új igazgatója, Adrian Nica sikerre tudja vinni a reformot.
Meggyőződése továbbá, hogy „a digitalizáció, a hatékonyság és mindenekelőtt egy új szemléletmód révén az eredmények megsokszorozódnak”. Véleménye szerint azért is éri annyi támadás mostanában az adóhatóságot, „mert azt teszi, amit már régen meg kellett volna tenni”.
„Romániának modern, korrekt és hatékony adóigazgatásra van szüksége. És ez a folyamat elkezdődött” – szögezte le a pénzügyminiszter.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
1 hozzászólás