Egyesek belehaltak a szabadságszeretetbe: emlékük előtt tisztelegve koszorúztak szerdán délben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselői a volt politikai foglyokkal együtt, este pedig az 56-os emlékparkban tartanak hosszabb megemlékezést.
Főként diákok és tanáraik, illetve önkormányzati képviselők részvételével zajlott az október 23-i megemlékezés a kézdivásárhelyi temetőben. Annál a kopjafánál, amelyet a Szoboszlai-féle összeesküvés mártírjai előtt tisztelegve állítottak 30 évvel ezelőtt.
Meseíró Elek apónk tiszteletére, valamint a Magyar Népmese Napjának megünneplésére az óvodaszintű Barangolás a népmesék birodalmában című helyi nevelési projektünk kiváló lehetőséget nyújtott számunkra, hogy bekapcsolódjunk a Mesélő Háromszék és a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház szervezésében sorra kerülő Mesemécses megyei színtű projektbe.
A halál témáját dolgozza fel az előadás, amelyet szombaton mutat be a Csíki Játékszín. A Kovács János meghal a humor és a dráma találkozására épít, amelyen egyszerre kacaghatnak és sírhatnak a nézők.
Két nappal a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület megalakulása után, szerdán a Kovászna megyei önkormányzat új képviselői és Tamás Sándor tanácselnök is letette a hivatali esküt.
Szerdai ülésén a kabinet jóváhagyja az 500 lej értékű szociális utalványok kiutalását a hátrányos helyzetű családokból származó gyermekek számára – jelentette be Marcel Ciolacu.
A kormány 2026. január elsejéig elhalasztja az ingatlanadók piackutatásokon alapuló kiszámítási módjának alkalmazását – jelentette be szerdán a miniszterelnök.
Nekünk 1956 tanulsága az, hogy csak egyetlen dologért, Magyarországért és a magyar szabadságért szabad harcolnunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján tartott ünnepségen szerdán Budapesten.
Szakács-Paál István székelyudvarhelyi polgármesterrel egyeztetett, majd az Üldözöttek és áldozatok emlékművénél helyezett el koszorút szerdán Gulyás Gergely magyar országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Udvarhelyszéken sérüléssel járó baleset történt, Gyergyószéken pedig ittas vezetésen kaptak egy sofőrt a keddi nap folyamán.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc nemcsak Magyarországon hagyott mély nyomot. Erdélyben a magyar közösség bár nem lángolt fel úgy, mint Budapest utcái, mégis magában hordozta egy olyan jövő vágyát, ahol a szabadság valóság lehet.

Az FK Csíkszereda történelmi szezonjáról, a Sepsi OSK visszatéréséről, a szurkolói kultúráról, a Sportklub idényéről és a magyar hokiválogatott esélyeiről beszélgettünk Tamás „Egér” Lászlóval, a Lokálpatrióták szurkolói csoport vezetőjével.
A bank nevében telefonálnak, jelentős nyereséggel kecsegtetnek, csomag érkezésére figyelmeztetnek – ilyen és számtalan más módon próbálják az online csalók kihasználni hiszékenységünket és ellopni adatainkat, pénzünket.
Székelyföldi animációs filmfesztivál kezdődik október 24-én, csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A háromnapos rendezvény filmbemutatóknak, előadásoknak, műhelymunkáknak, kiállításoknak, szakmai vitáknak és közönségtalálkozóknak ad helyet.
Megalakulásának másnapján az új sepsiszentgyörgyi képviselő-testület első rendkívüli ülésén megválasztotta a város új alpolgármestereit. Titkos és egyöntetű szavazással Sztakics Évára és Tóth-Birtan Csabára esett a választás.
Csempészet és csalás megalapozott gyanújával három házkutatást tartottak Székelyudvarhely és Gyergyószentmiklós térségében a rendőrök, a Jupiter-művelet részeként.
Katonai tiszteletadással vonták fel a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján szerda délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Benyújtotta a bukaresti parlamentnek közigazgatási reformcsomagja első törvénytervezeteit a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), amely az önkormányzatok számának drasztikus csökkentésével karcsúsítaná az államot.
Kútba esett és életét vesztette egy férfi Kissolymoson, kedden este a Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint.