Egy személyt kórházba szállítottak, miután két autó összeütközött Csíkdelne közelében pénteken nem sokkal este hét óra után.
Műemlékvédelmi vándortárlat nyílik vasárnap délután a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban.
Hátrányos helyzetben voltak a székelyföldi közbirtokosságok a hegyvidéki településeken tevékenykedő vállalkozások számára kiírt múlt évi pályázatokon, ezen változtatni kell – jelezte Barti Tihamér, az RMDSZ Székelyföldi Önkormányzati Tanácsának elnöke.
Három autó is érintett volt abban a náznánfalvi balesetben, amely pénteken délben történt. A helyszínre vezényelt mentőegységek öt személyt láttak el.
Nem gördült akadály a kézdivásárhelyi kórházi járóbeteg-rendelő korszerűsítésének útjába. Az épület felújítását térrendezés követné, és az egészségügyi intézmény Vasút utcai kerítését is lebontanák.
A székelyudvarhelyi helyi rendőrség nagy hangsúlyt fektet munkatársai képzésére, ami nagyban segíti őket az embert próbáló helyzetek észszerű megoldásában. Az egység munkájának is köszönhetően az elmúlt évben visszaszorult a garázdaságok száma a városban.
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum a 201 éves, jelenleg felújítás alatt álló egykori Székely Katonanevelde épületébe költözne át a korszerűsítési munkálatok befejezését követően. A tervekről Dimény Attila múzeumigazgatótól érdeklődtünk.
Jól haladnak a kézdivásárhelyi kórház járóbeteg-rendelőjének a Regionális Operatív Program keretében megvalósuló korszerűsítési munkálataival. Az épület felújítását térrendezés követné és az egészségügyi intézmény Vasút utcai kerítését is lebontanák.
Átvenné a város a Vákár Lajos Műjégpályát és a Csíkszeredai Sportklubhoz tartozó többi infrastruktúrát a sportminisztériumtól – többek között erről döntöttek a csíkszeredai önkormányzati képviselők soros pénteki ülésén.
A Maros megyei törvényszék korrupció gyanújával csütörtökön elrendelte Octavian Goga volt Kovászna megyei parlamenti képviselő 30 napos előzetes letartóztatását – közölte az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
Maros megyében, a turizmus fellendítésével és a látogatásra érdemes helyek bemutatásával foglalkozó Visit Maros Egyesület a Kastélyok évének kiáltotta ki a 2023-as esztendőt, programokat szervezve e téma köré. Készült térkép, lesz kerékpártúra is.
Hat Előpatak községi férfit vettek őrizetbe a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy múlt csütörtökön behatoltak egy brassói irodaházba, ahonnan különféle értékes tárgyakat próbáltak ellopni.
Hat Előpatak községi férfit vettek őrizetbe a rendőrök, akiket azzal gyanúsítanak, hogy múlt csütörtökön behatoltak egy brassói irodaházba, ahonnan különféle értékes tárgyakat próbáltak ellopni – számol be a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság.
Egyelőre még nem tudnak szolgáltatót váltani az ANRE által nemrég létrehozott online platformon a fogyasztók, de az adatbázist már feltöltötték, és néhány kisebb javítást követően a szolgáltatóváltási funkciót is elérhetővé teszik.
Összeütközött egy személygépjármű és egy nyergesvontató pénteken reggel Újtusnádnál. A baleset következtében egy személy egészségügyi ellátásra szorult – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Véget ért a Reflex5 Nemzetközi Színházi Fesztivál első „felvonása”, és mindössze csak két hónapot kell várni, hisz május végén folytatódik. Az első modul előadásait közel 1500 néző követte figyelemmel, és úgy tűnik, a három részre osztott rendezvény ötlete is bevált a vendégek és szervezők szempontjából egyaránt.
Tűz ütött ki egy borzonti lakóház konyhájában csütörtök este, a lángok a tetőszerkeztre is átterjedtek. Az épületben tartózkodó idős személyt a tűzoltóság érkezése előtt szomszédja mentette ki az épületből – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.