Itt a Hunyadi-sorozat első előzetese

Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat első trailerét kedden a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián – közölte a produkció az MTI-vel kedden. Az előzetes azóta online is elérhetővé vált.

Megérdemelten lett hetedik a KSE

Kedden a női kosárlabdabajnokság rájátszásában a 7. helyért folytatott helyosztó küzdelemsorozat második mérkőzésén a Kézdivásárhelyi SE a múlt csütörtöki hazai győzelem után a Marosvásárhelyi Sirius pályáján is jobbnak bizonyult, így nem lesz szükség harmadik mérkőzésre az egyik fél két győzelméig tartó párharcban.

Megérdemelten lett hetedik a KSE
Megérdemelten lett hetedik a KSE
2023. április 18., kedd

Megérdemelten lett hetedik a KSE

2023. április 18., kedd

Kátyúzni nem fognak, meg kell várni az alapréteg aszfalt leterítését

Továbbra is borzolja a kedélyeket a székelyudvarhelyi II. Rákóczi Ferenc utcában zajló útfelújítás: nemcsak a munkálatok miatti torlódások, de az időközben kigödrösödött útfelület is zavarja az autósokat. A rossz hír az, hogy kátyúzásra nincs lehetőség.

Kátyúzni nem fognak, meg kell várni az alapréteg aszfalt leterítését
2023. április 18., kedd

Nem volt pardon a gyorshajtóknak és az ittas sofőröknek

Az elmúlt napokban a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai több mint 370 bírságot róttak ki, emellett jogosítványokat és forgalmi engedélyeket is bevontak.

Nem volt pardon a gyorshajtóknak és az ittas sofőröknek
2023. április 18., kedd

Előadás a képernyőfüggőségről

Április 20.- án, csütörtökön 17:00 órai kezdettel, A Székely Mikó Kollégium Konferencia termében várnak minden érdeklődőt a With(OUT) Connection című előadásra.

Előadás a képernyőfüggőségről
Előadás a képernyőfüggőségről
2023. április 18., kedd

Előadás a képernyőfüggőségről

2023. április 18., kedd

Ideiglenes megoldás: kétezer tonnányi szemetet szállíthatnak el Marosvásárhelyről

Ezen a héten egyszer biztosan kiürítik a szemeteskukákat Marosvásárhelyen, miután a helyi önkormányzati képviselők felhatalmazták az Ecolect Közösségi Fejlesztési Egyesületet, hogy kössön szerződést egy szemétszállító céggel egyszeri alkalomra.

Ideiglenes megoldás: kétezer tonnányi szemetet szállíthatnak el Marosvásárhelyről
2023. április 18., kedd

Belügyi összesítés: 11 ezer hatósági bevetés, közel kétezer bevont jogosítvány a négynapos minivakáció alatt

A belügyminisztérium keddi tájékoztatása szerint a négynapos minivakációban a közrendvédelmi egységek több mint 11 200 bevetésen vettek részt – számol be az Agerpres.

Belügyi összesítés: 11 ezer hatósági bevetés, közel kétezer bevont jogosítvány a négynapos minivakáció alatt
2023. április 18., kedd

Ennyi volt, véget ér a tavaszi vakáció szerdán

Szerdán véget ér a húsvéti vakáció, folytatódik a tanítás az iskolákban – emlékeztet az Agerpres.

Ennyi volt, véget ér a tavaszi vakáció szerdán
2023. április 18., kedd

Idén is lesz saját fesztiválja a Z generációnak Csíkszeredában

Neves előadók, változatos zenei kínálat és aktuális témák várják a Z generációt a Cloud elnevezésű rendezvényen, május első hétvégéjén, Csíkszeredában. A hiánypótló eseményt idén új helyszínen, a Petőfi utca belső udvarain tartják.

Idén is lesz saját fesztiválja a Z generációnak Csíkszeredában
2023. április 18., kedd

Kevesen látnak benne fantáziát, pedig nagyon fontos az erdőtelepítés

Az erdők telepítésére és gondozására szánt uniós pénzalapok mindössze tíz százalékát hívták le eddig országszerte. A tavaly novemberben indult és több évig tartó programról számolt be kedden a szakminisztérium illetékese, főként a sajtónak.

Kevesen látnak benne fantáziát, pedig nagyon fontos az erdőtelepítés
2023. április 18., kedd

Határidőre elkészülhet a gyergyószentmiklósi kultúrház energetikai felújítása

Az épület külső falainál, a belső udvaron is dolgoznak az állványokon a munkások, és ezzel párhuzamosan a termekben is zajlik a munka a gyergyószentmiklósi művelődési háznál. Az épület energetikai felújításával határidőre el fognak készülni.

Határidőre elkészülhet a gyergyószentmiklósi kultúrház energetikai felújítása
A piros erőt, a zöld nyugalmat ad – miről árulkodik a ruhád színe?
Megnyitás

A piros erőt, a zöld nyugalmat ad – miről árulkodik a ruhád színe?

A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.

2023. április 18., kedd

László Attila, a Csillag születik egykori sztárja a zene útját járja

A kézdivásárhelyi László Attila 2011-ben, 14 évesen nyerte meg a Csillag születik című könnyűzenei vetélkedőt. Az időközben saját dalait tartalmazó lemezt is megjelentetett énekessel „hazai pályán”, kézdivásárhelyi koncertje előtt beszélgettünk a hirtelen jött sikerről, az azt követő több éves „csendről”, saját dalokról és tervekről.

László Attila, a Csillag születik egykori sztárja a zene útját járja
2023. április 18., kedd

„Nem túl kellemes nagyvaddal ütközni 130-km/órával” – medvéket gázoltak halálra Maros megyei autópálya-szakaszokon

„A kerítések sem tudták megakadályozni, hogy a medvék bejussanak az autópályára. Nem természetes, hogy medvék sétáljanak a sztrádán” – mondta a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetője az elmúlt időszakban történt medvés balesetekre utalva.

„Nem túl kellemes nagyvaddal ütközni 130-km/órával” – medvéket gázoltak halálra Maros megyei autópálya-szakaszokon
2023. április 18., kedd

Halálos vonatbaleset Dánfalvánál

Vasúti balesethez riasztották kedd délután a rendőrséget: Dánfalvánál egy férfi vesztette életét, egyelőre nem tudták azonosítani az áldozatot.

Halálos vonatbaleset Dánfalvánál
Halálos vonatbaleset Dánfalvánál
2023. április 18., kedd

Halálos vonatbaleset Dánfalvánál

2023. április 18., kedd

Összetűzés csíkszeredaiak között: kórházi kitérő után egyikük már börtönben

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy csíkszeredai férfit, aki egy verekedés során mellkason szúrt egy másik férfit még március 19-én – adta hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Összetűzés csíkszeredaiak között: kórházi kitérő után egyikük már börtönben
2023. április 18., kedd

300 ezer lejt különítettek el a roncsautóprogramra Székelyudvarhelyen

Kedvező elbírálás esetén legtöbb 500, tizenöt évnél idősebb járművet adhatnak le Székelyudvarhelyen az új roncsautóprogramban, 3000 lejes támogatásért – derült ki a helyi képviselők soron kívüli ülésén.

300 ezer lejt különítettek el a roncsautóprogramra Székelyudvarhelyen
2023. április 18., kedd

Vége a télnek, folytatják az ősszel abbahagyott munkálatokat

Kovászna fürdővárosban és a hozzá tartozó Csomakőrösön folytatják a tél beálltával megszakított beruházásokat: egyebek mellett utcákat újítanak fel, szennyvízcsatorna-hálózatot létesítenek, illetve focipályát is építenek.

Vége a télnek, folytatják az ősszel abbahagyott munkálatokat
2023. április 18., kedd

Pesty László előadása Csíkszeredában

A Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat keretében április 21-én, pénteken 18 órától Pesty László A hackerek reggelije címmel tart előadást Csíkszeredában, a városháza dísztermében.

Pesty László előadása Csíkszeredában

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye