József Attila a Role-tól

A csíkszeredai Role zenekar legújabb vers-zene albuma jelenik meg december 3-án, József Attila halálának évfordulóján Egyedül címmel. A Kájoni János Megyei Könyvtárban december 3-án és 4-én 18 órától lemezbemutató koncertet tartanak.

Péter Beáta

2013. november 28., 16:172013. november 28., 16:17

2013. november 28., 16:512013. november 28., 16:51


A lemez dalai a költő ismert és kevésbé ismert verseiből születtek. „József Attila minden versében megváltoztathatatlanul benne van a dal, a dallam, ezért tulajdonképpen könnyű dolgunk volt, ugyanakkor akár meg is vádolhatnánk, hogy nem hagyott beleszólni, jobban belevinni kreatív énünket versei megzenésítésébe” – írják az alkotók.

A zenekarnak ez év áprilisában készült el a József Attila-műsora, de azóta adódott hozzá még néhány dal – mondta el Nagy Tivadar zenekarvezető. „Azt szokták mondani a hangfelvétel kapcsán a hangmérnökök, hogy soha nem lehet befejezni, csak abbahagyni, mert mindig van valami finomítani való. Ez a lemez is azt mutatja, hogy hol hagytuk abba. A dalok milyenségéért teljes mértékben József Attila a „felelős”, mivel lehet, hogy néhány dal túl erősre sikeredett. Nekünk is furcsa ez az új album. Kicsit az elmúlt negyven-ötven év modern zenei kultúráját tükrözi vissza a dallamokban. Egészen modern zenei eszközöket is beletettük, viszont megtalálhatók benne musicales elemek is. Az található az albumon, amilyen hatások értek minket, de mindenekelőtt az, ami a versekből jött” – osztotta meg velünk a zenekarvezető. A saját stúdióban felvett lemezen Kozma Attila színművész és A.G.Weinberger is hallható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Csíkdánfalvától Balánbányáig újul meg a 125-ös megyei út – járdával, biciklisávval, töltőállomásokkal

Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.

Csíkdánfalvától Balánbányáig újul meg a 125-ös megyei út – járdával, biciklisávval, töltőállomásokkal
2026. április 30., csütörtök

Elhunyt Bács Károly, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori történelemtanára

A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.

Elhunyt Bács Károly, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori történelemtanára
2026. április 29., szerda

Figyelem, Csíkszereda: drónról is fogják nézni, mi épült a telken

Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.

Figyelem, Csíkszereda: drónról is fogják nézni, mi épült a telken
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Motoros baleset történt Csíkkarcfalvánál

Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.

Motoros baleset történt Csíkkarcfalvánál
2026. április 29., szerda

Készülnek az Olt-híd építésére, de ez a pénztől is függ

Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.

Készülnek az Olt-híd építésére, de ez a pénztől is függ
2026. április 27., hétfő

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában

Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Lovasszekér ütött el egy idős férfit
Lovasszekér ütött el egy idős férfit
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

2026. április 26., vasárnap

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette

Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette
Hirdetés