
Fotó: Boda L. Gergely
A Genfben megszervezett Nemzetközi Találmányi Szalonra vitte el a Sapientia EMTE egyik találmányát. A „tanártávirányítónak” is nevezhető rendszer valójában a diákok visszajelzéseit méri óra közben. Az ötlet a zsűrinek is tetszett, így aranyéremmel jutalmazták a sapientiás találmányt.
2010. április 28., 22:592010. április 28., 22:59
2010. április 29., 11:502010. április 29., 11:50
Fotó: Boda L. Gergely
Április 21–25. között zajlott a 38. Nemzetközi Találmányi Szalon Genfben. 22 szekcióban összesen 45 ország 1000 találmányát mutatták be. Különböző oktatócédék, elektronikus hibajavító mellett olyan babaruhát is bemutattak, amely együtt nő a gyerekkel. De volt olyan mobiltelefonon futó szoftver, amely a gyereksírást elemzi – például megmondja, hogy azért sír a gyerek, mert éhes, vagy azért, mert fáj valamije –, tolókocsi kutyáknak, és önmagát tisztító akvárium is.
A Sapientia EMTE csapata a Studys nevű szerkezettel az oktatás kategóriában verte a többi felfedezést. A szerkezet a Diákvisszajelző rendszer angol rövidítéséből kapta a nevét, lényege, hogy a hallgató azonnal tudja jelezni, ha nem érti az anyagot, ha túl gyorsnak tartja a tanár ritmusát, vagy épp unja az előadást.
„Egy egyetemi előadás során, sok esetben 200, vagy még több diák figyel a tanárra. Ilyen nagy létszám mellett, nem tehet fel mindenki rögtön kérdéseket, és valószínű egyes diákok nem is mernek kérdezni, vagy jelezni, ha nem értik. Ez a távirányító azonban lehetőséget ad nekik az azonnali visszajelzésre, és névtelenséget is biztosít” – magyarázza Kovács Lehel, miközben mutatja is, hogy melyik gombbal jelezheti bárki, ha érti az anyagot, melyikkel, azt, ha nem minden világos számára, vagy épp kérdése van. A szerkezet az oktató számítógépéhez van kötve, így ő a visszajelzések alapján rögtön változtathat az előadásán.
Fotó: Boda L. Gergely
A különleges szerkezet ötlete Hantz Péter tanár fejéből pattant ki, a megvalósításba azonban már bevonta a Sapientia tanárait, diákjait is. Így az aranyérem még két tanár – Brassai Sándor Tihamér és Kovács Lehel –, három egyetemi technikus – Szőllősi István, Jakab-Farkas László, Nagy Zoltán –, valamint egy hallgató – Dézsi Hunor – munkáját dicséri.
Brassai Sándor Tihamér elmondta, ősztől már élesben is kipróbálják a szerkezetet, egy informatika szakot két részre osztanak, és felét a Studsys segítésével oktatják, másik felét pedig hagyományosan. Ehhez persze még kell a nyár, hogy a jelenlegi négy darabból többet is gyártsanak. Kovács Lehel szerint, 100 ilyen távirányító legyártása körülbelül 1000 euróba kerül majd.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.
A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.
Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.