Peti András szerint külön listákon kell visszanyerni Vásárhelyt

Felemásnak ítéli meg a 2015-ös esztendőt Peti András marosvásárhelyi alpolgármester. A politikus, aki egyben a helyi RMDSZ vezetője is, elismeri, hogy a tavaly teljesen megtorpant a kétnyelvűség alkalmazása.

– Alpolgármesterként és helyi RMDSZ-elnökként mennyire tartja eredményesnek, sikeresnek a 2015-ös esztendőt?

– Felemás év volt, hisz az eredeti terveket csak részben sikerült megvalósítani. Sokkal nagyobb áttörésre lett volna szükség a kisebbségi jogok érvényesítésében és az anyanyelvhasználatban, ehhez képest rendkívül lehangoló a helyzet. Az utcanévtáblák ügyében már az óév elején született két olyan, számunkra érthetetlen és kedvezőtlen döntés, mely végérvényesen kimondja, hogy Marosvásárhelyen nem diszkriminatív a kétnyelvűség hiánya. Mi több, az ítélet indoklásában a bíróság egészen eredeti módon még értelmezni is kezdte a jogrendszert, kimondva, hogy a Románia által elfogadott nemzetközi egyezmények csak abban az esetben érvényesek az országra, ha összhangban vannak az itteni törvényekkel. Mindennek dacára, politikai vonalon mégis sikerült elérnünk, hogy az önkormányzat célirányosan elkülönítsen egy bizonyos összeget a kétnyelvű táblák elkészítésére, háromszoros próbálkozás után végre sikerült meghirdetni a közbeszerzési eljárást. Az más kérdés, hogy jelentkezők hiánya miatt a versenytárgyalást háromszor kellett elnapoljuk.

– Az RMDSZ holdudvarában egész Erdélyben nincs egy olyan cég, amelyet a versenytárgyalásra lehetett volna „irányítani”?

– Egyrészt én nem tudok ilyen cégről, másrészt törvénytelen volna részünkről bárkit is megkeresni. Ez egy nemzetközi közbeszerzési eljárás volt, amelyre bárki jelentkezhetett volna itthonról vagy külföldről.

– Hogyan tovább? Mert az mégsem vethet gátat a kétnyelvűség érvényesítésének, hogy a kiírást a városháza nem tudta vonzóvá tenni egyetlen vállalkozó számára sem.

– Két lehetőség áll előttünk: egy átfogó piackutatással felmérni, miért nem jelentkezik hónapok óta egyetlen gyártó sem, és ennek tükrében újraelemezni a kiírást, vagy a jelenlegi formában addig hirdetni a tendert, amíg valaki a negyedik, ötödik vagy tizedik próbálkozás után elnyeri. Úgy néz ki, a költségvetés elfogadása után újabb versenytárgyalást szervezünk.

– Még az sem tiszta a közvélemény számára, hogy valós kétnyelvűségről van szó, vagy amolyan Dorin Florea-féle másfélnyelvűségről.

– Itt semmi nem tiszta, semmi nem biztos. Viszont, ha jogállamban élünk, és a 2001 után elfogadott tanácsi határozatoknak van súlya, akkor egyértelmű, hogy a hivatal köteles valós kétnyelvűséget tükröző táblákat rendelni. Legutóbb a költségvetési forrás megjelölésénél is egyértelművé tettük, hogy a pénzt a valós kétnyelvű táblákra különítettük el.

– Korábban említette a magyarság számára kedvezőtlen bírósági döntést. Ennek és egyáltalán az utóbbi időben érzékelhető magyarellenes hangulatnak tudható be az, hogy 2015-ben rendőrségi „segítséggel” több kétnyelvű tábla került le Marosvásárhely épületeiről, mint amennyi felkerült?

– Nem tudom, hogy a kettő között van-e valami összefüggés, én csak azt láttam, hogy volt néhány elkeseredett, reményvesztett marosvásárhelyi lakó, aki rendelt magának kétnyelvű utcanévtáblát, amelyet aztán rendőrségi felszólításra eltávolított. Arról nincs nyilvántartásom, hogy hány tábla került fel és hány le. Tény, hogy nem vetett jó fényt sem a városra, sem az itt élő multikulturális közösségre az, hogy egy ilyen apróságon, mint a kétnyelvű feliratok – melyek senkinek nem okoznak semmiféle kárt – évek óta vitázunk. Mint ahogy nem vetett jó fényt az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért folytatott küzdelmünkre sem. Megengedhetetlen, hogy a szép, hangzatos kinyilatkozások köszönő viszonyban se legyenek a konkrét cselekedetekkel. És itt nem csak arról van szó, hogy mit biztosít a törvény. Az csak a kölcsönös elfogadás és tisztelet minimuma; ennél jóval többre lenne szükség. Ahhoz, hogy ennek a városnak jövője legyen, hogy az itt élő nemzetek egyaránt jól érezzék magukat, sokkal több olyan gesztusra és tettre lenne szükség, ami túlmutat a törvényes lehetőségeken. Ide kellene eljutnunk, még akkor is, ha jelen pillanatban ez csupán rózsaszínű álom.   

– Ugyanebbe az álomkategóriába sorolható a rég megszavazott Bodor-kút visszaépítése, a Sütő-szobor felállítása vagy a Turbina árok menti műemlék épületek megmentése?

– Köthetünk politikai egyezségeket, de akkor is a helyi önkormányzatban kisebbségben vagyunk. Tizennyolc éven keresztül, 2008-ig a döntések nagyrésze az RMDSZ kezében volt; azóta bármilyen kis célkitűzésünk van, annak támogatásáért meg kell győzzük egyik vagy másik román politikai alakulatot. Az Aranykakas megmentéséért könnyebb volt érvelni, mint a Sütő András-szoborért, amelyet a Színház téren szeretnénk felállítani. Egyelőre a térfelújítást végző tervező válaszára várunk. A román politikusok nem mondanak nemet, de folytonos időhúzás történik, ugyanez a helyzet a Bodor-kúttal is. Az eredeti helyére, ahova Trianon után ortodox templom épült, nem kerülhet vissza, a virágóra környékére fel lehet építeni, de egyesek szerint túlságosan zsúfolttá tenné azt a részt, újabban pedig szóba került a vár előtti zöldövezet meg a Petőfi tér.

– Az, hogy a jogos kérésekért is politikai alkura van szüksége egy kisebbségben lévő frakciónak, akár érthető. De szintén politikai alku következtében került vissza alpolgármesteri székébe Claudiu Maior is, azt viszont nemigen látni, hogy cserébe mit kapott az RMDSZ és a vásárhelyi magyarság.

– Már akkor, amikor megtörtént az alpolgármester váltás, hangsúlyoztam, hogy az RMDSZ nem kíván beleszólni a román politikai alakulatok közötti vitákba, hercehurcákba. Akkor is azt mondtam, most is azt vallom, hogy az efféle kérdéseket rá kell bízni a román pártokra, hogy egymás közt tisztázzák. Azt viszont nem mondanám, hogy a változás után nem történtek a magyar közösség számára meghatározó megvalósítások. Terveink, elképzeléseink közül megvalósult a Római Katolikus Gimnázium beindítása és Klastrom utcai épületének birtokbavétele. Sikerült tisztáznunk a történelmi magyar egyházaknak visszaszolgáltatott ingatlanok hosszú távú bérleti szerződéseinek feltételeit, mégpedig úgy, hogy ezen iskolaépületek felújítására uniós pénzekre pályázhassunk. Ugyanakkor a háromból két ingatlan felújításának a terve is elkészült. Szintén fontos megvalósításnak tartom, hogy a Vásárhelyi Forgatag bekerült a városba. Hogy ennél sokkal többet szerettünk volna, tény, de ismétlem: kisebbségben, a jelenlegi tíz tanácsossal a huszonhárom fős önkormányzati testületben, ennyit lehetett elérni.

– Miként nyerheti vissza a közösség a súlyát olyan körülmények között, hogy az ön által vezetett városi RMDSZ most kezd ébredezni, a marosvásárhelyi magyarság 2012 óta tovább fogyatkozott, és a hárompárti összefogás sem tűnik kőbe vésettnek?

– A városi RMDSZ csak most kezd ébredezni? Ez az ön véleménye. Marosvásárhelyen újraalakultak a kerületek, túl vagyunk egy sikeresnek nevezhető előválasztáson, javában folyik a városi konzultáció, melynek során felmérjük közösségünk mindennapi gondjait, céljait és igényeit. Önkénteseink nap mint nap kopogtattak a város legkülönbözőbb pontjain. Eddig több mint hétezer magyar családhoz jutottunk el.

– A sajtó munkatársaihoz visszajutó vélemények szerint a vásárhelyi magyarság többsége összefogáspárti. Ön miként látja ezt?

– Az összefogás megvolt az RMDSZ által kezdeményezett előválasztáson is, melynek győztesét, Soós Zoltánt, az egyezség értelmében mind a három magyar pártnak kötelessége támogatni. Ami a tanácsosi listát illeti, ha a három magyar párt külön-külön indul a választásokon, a matematikai számítások szerint nagyobb az esély, mintha egy közös listát indítanánk.