Közös autonómiatüntetést szeretne az MPP

Az autonómiaharcot csak együtt tudjuk megvívni, ezért a három magyar pártnak a magyar civil szervezetekkel közösen egyeztetnie kellene, hogy jövő tavasszal autonómiatüntetést szervezzünk – jelentette ki az MPP elnöke, Biró Zsolt.

Gáspár Botond

2012. december 19., 15:042012. december 19., 15:04

2012. december 19., 15:242012. december 19., 15:24

Az MPP elnöke szerint az EMNP kisajátította az autonómiaszlogent a parlamenti választásokon, és az eredmények ismeretében lejáratta azt, mert míg az SZNT nem hivatalos népszavazásán 220 ezren voksoltak Székelyföld autonómiájára, addig a Néppárt 30 ezer szavazatot kapott december 9-én Székelyföldön. „Az autonómiaharcot csak együtt tudjuk megvívni. Az ünnepek, illetve az új kormány beiktatása után mindhárom erdélyi magyar párt a magyar civil szervezetekkel közösen el kell kezdje megszervezni az autonómiatüntetést. Az időjárás függvényében, legkésőbb márciusig ezt meg kellene szervezni, akár az SZNT lehetne a főszervező. Nem olyanokra számítok, mint Frunda György vagy Markó Béla, akik meglógtak az autonómiaszavazásról, hanem olyanokra, akik komolyan gondolják” – fogalmazott szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján Biró Zsolt.

Hozzátette, támogatják az SZNT-nek a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívására tett javaslatát, amelyet jövő év elején kellene megtartani és amelyen a székelyföldi települések választott önkormányzati képviselői – pártszínektől és nemzetiségtől függetlenül – kellene részt vegyenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen

Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni annak a nőnek az életét, akit hétfőn este emeltek ki a Marosból a mentőegységek – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen
A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen
2026. augusztus 10., hétfő

A Marosba fulladt egy nő Marosvásárhelyen

Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása

A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.

Egyedi műcsonttal mentették meg Attila lábát – így alakul a gernyeszegi fiú gyógyulása
2026. augusztus 09., vasárnap

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét

A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.

Helyiek, külföldiek és medvék is látogatják a víz alatti falu környékét
2026. augusztus 09., vasárnap

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok

Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.

Maros-parti tekerés: nyugodt kör és kisebb hiányosságok
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú

Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.

Kukafedéllel dobott fejbe egy férfit egy kiskorú
2026. augusztus 08., szombat

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig

Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.

„Van idő” – egy líceumot végzett Down-szindrómás fiú útja az elfogadásig
2026. augusztus 08., szombat

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás

A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.

Marosvásárhely önkormányzata: aggodalomra nincs ok, folytatódik a köztisztasági szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban

Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.

Gazdasági melléképület égett le Mezősályiban
2026. augusztus 08., szombat

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben

Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.

Húsdarálógépbe szorult egy kétéves gyerek keze, a tűzoltókra is szükség volt a műtőben
2026. augusztus 07., péntek

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván

Teljes útlezárás van a Maros megyei Lukafalván áthaladó országúton, mert egy dinnyével megrakott teherautó felborult és kettétört egy villanyoszlopot is.

Dinnyével megrakott teherautó borult fel Lukafalván
Hirdetés