Mintegy kétszáz diák jelentkezett a Sapientia által meghirdetett ingyenes érettségi felkészítőre Csíkszeredában. A román nyelv és irodalom felkészítő után januárban matematikából is elindítják a képzést.
2012. november 21., 16:082012. november 21., 16:08
2012. november 21., 16:232012. november 21., 16:23
Remélik, hogy az érettségi eredmények javulni fognak és azt is, hogy a részvevők közül sok diák választja majd egyetemüket a továbbtanulásra – mondta el szerdán sajtótájékoztatón Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai, Gazdaság- és Humán tudományok Karának dékánja az egyetem Humántudományok Tanszéke által elindított román nyelv és irodalom értettségi felkészítő kapcsán.
Az egyetem a tavaly is megszervezett felkészítő pozitív tapasztalatai alapján kezdte el idén is csíkszeredai szaktanárok, egyetemi hallgatók és gyakornokok bevonásával a felkészítőt, melynek első rendezvénye már lezajlott múlt héten szombaton. A három modulban megtartott, a két iskolai félév és a nyár folyamán szombatonként zajló, elméleti előadásokból és gyakorlati munkából álló felkészítőre kétszáz diák jelentkezett, nemcsak Csíkszeredából, hanem például Kézdivásárhelyről és Szentegyházáról is.
Tódor Erika egyetemi docens, a felkészítő szakmai felelőse kifejtette, az előadások és foglalkozások sorozatát úgy szervezték meg, hogy azon diákok is tudjanak újat tanulni, tudják elmélyíteni ismereteiket és rákérdezni dolgokra, akik már ismerik a tananyagot, azok pedig, akik most látnak hozzá az érettségi anyaghoz, azok elsajátíthassák a szükséges ismereteket. A felkészítőn tanulni is tanítják a részvevőket, a diákok feladatmegoldó készségeit is fejleszteni kívánják, hogy az érettségi ne frusztráló élmény legyen, hanem egy sikerélmény – mondta el az egyetemi docens. Hozzátette, az is szándékuk, hogy megmutassák az érdeklődő diákoknak, mi van az egyetemen, hátha kedvük támad érettségi után idejönni. Újságírói kérdésre válaszolva Tódor Erika még elmondta, csak egy felkészítő járt le, így korai lenne még arról következtetéseket levonni, hogy mennyire felkészültek az érettségi előtt álló diákok, az azonban már az első alkalommal is látszott, hogy van, aki már oldott meg érettségi tételsort, de olyan is, aki most találkozott ilyennel először.
Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője páratlan kezdeményezésnek nevezte a Sapientia által szervezett felkészítőt és azt mondta, reméli, hogy a Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson működő egyetemek, főiskolák is kedvet kapnak hasonló felkészítők szervezéséhez. A főtanfelügyelő megköszönte a diákok nevében is a lehetőséget az egyetemnek és azt mondta, szép ajándék az ingyenes felkészítő, főként azon családok számára, ahol látják, hogy szükség lenne még felkészülésre, de nem engedhetik meg maguknak, hogy magánórákat vegyenek. A matematika érettségi felkészítő januárban indul a Sapientián – mondta még el Makó Zoltán.
A Sapienita által Csíkszeredában szervezett román nyelv és irodalom érettségi felkészítőre továbbra is lehet jelentkezni. A korábban közzétett időpontok szerint az első modul keretében legközelebb november 24-én, továbbá december 1-jén, 8-án és 15-én lesznek felkészítők. Jelentkezni e-mailben (borshortenzia@sapientia.siculorum.ro), telefonon (0266–314657) és személyesen az egyetem székhelyén (Csíkszereda, Szabadság tér, 1. szám, 119-es iroda). Ugyanezen elérhetőségeken további információkkal is szolgálnak.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!