Medvét és bocsokat fogtak be Tusnádfürdőn

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Egy anyamedvét és annak három bocsát fogták be hétfő hajnalban Tusnádfürdőn – jelentette portálunknak Szép Róbert, az országos környezetőrség helyettes főbiztosa.

Kozán István

2014. június 16., 12:342014. június 16., 12:34

2014. június 16., 12:342014. június 16., 12:34

Az akció folytatódik, ezen a héten még egy medvét szeretnének befogni és átszállítani Vráncsa megyébe.

Ment, mint a „karikacsapás”

Jeleztük már, hogy kilenc medve jár be rendszeresen Tusnádfürdőre. A helybeliek és a turisták a biztonságukért aggódnak, ezért a nagyvadak befogását és elszállítását kérték a környezetvédelmi minisztériumtól. „A tusnádfürdői lakosok bejelentéseire reagálva sikerült hamar beszereznünk a szükséges engedélyeket. Azt hittük, hogy több időre lesz szükségünk, de a tervezettnél korábban, már a hétfő hajnalban befogtuk az első medvét és annak három bocsát, a napokban még egy állatot fogunk be és szállítunk el Hargita megyéből” – magyarázta Szép Róbert.

Ismert állatokról van szó

Minden bizonnyal azt az anyamedvét fogták be, amelyet nemrég említett Both József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársa. A szakember egy korábbi újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy két anyamedve jár be rendszeresen a fürdővárosba, az egyiknek két, a másiknak három bocsa van, ugyanakkor két fiatal, 2–3 éves állat is élelem után kutat a lakóházak közelében. Az egyik nőstény az udvarokba is betört és tyúkokat ölt meg, egy másik nagyvad pedig a tejautomatát „támadta meg”. Both József elmondása szerint az is előfordult, hogy a medve betörte egy idős asszony ajtóját, bement az előszobába és élelmet keresett.

Ezer medve Hargita megyében

Erdészek és környezetvédelmi szakemberek felmérése szerint az európai medvék egynegyede Kovászna, Brassó és Hargita megyében él. A két hónapig tartó számlálás eredménye szerint Romániában 6000–6300 nagyvad található, míg Európa többi részén összesen 14 ezer. A legtöbb egyed, 1200, Kovászna megyében van, Hargita megyében 1000, míg Brassó megyében 600 medvét tartanak nyilván az illetékesek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon
2026. szeptember 17., csütörtök

Két autó ütközött össze Csíkszentkirályon

2026. szeptember 16., szerda

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban

Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.

Pásztornap a Hargitán: szakmai találkozót tartanak Csíkcsicsóban
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál

Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.

Ügyészség: még nem lehet kijelenteni, hogy gázmérgezés történt a büdösfürdői mofettánál
2026. szeptember 15., kedd

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült

Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.

Gázrobbanás történt egy csíkmindszenti húsüzemnél, két ember megsérült
2026. szeptember 15., kedd

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál

Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.

Baleset miatt akadozik a forgalom Tusnádnál
Hirdetés