Több mint 750 bűncselekményt azonosítottak, és több mint egymillió lejre róttak ki büntetéseket a 2017 utolsó óráiban a rendőrök – szemlézi az Országos Rendőr-főkapitányság közleményét az Agerpres hírügynökség.
Január elsejétől új bankjegyeket és pénzérméket hoz forgalomba a Román Nemzeti Bank.
Változatos műsorokkal búcsúztatja az óévet, és köszönti az újévet a közmédia – tájékoztat közleményben az MTVA sajtóosztálya.
Kivonultak pénteken este a temesvári tűzoltók egy gyüreki tűzesethez, amelyet egy rövidzárlat okozott, miután egy kutya elrágta az elektromos vezetéket.
Nyolcezer rendőrrel, négyezer járművel és száz rendőrkutyával növeli meg szokásos készenléti állományát a rendőrség szilveszter éjszakáján.
A nagypénteket szabadnappá nyilvánító törvénytervezetet nyújtott be a szenátushoz egy 42 honatyából álló, politikailag vegyes csoport.
Felerősödik a szél szerdán és csütörtökön az ország északnyugati és nyugati régióiban – figyelmeztetnek a meteorológusok.
A síszezon kezdete óta már negyven személy sérült meg a Keresztényhavas sípályáin – közölte a brassópojánai Salvamont hegyimentő szolgálat.
Az ország húsz megyéjére adtak ki sárga jelzésű, ködre vonatkozó figyelmeztetést a meteorológusok kedd reggel.
Saját lakásában holtan találták hétfőn este Bogdan Maleont, a iaşi-i egyetemi könyvtár 42 éves igazgatóját és 38 éves feleségét.
A következő napokban felmelegedésre számíthatunk, szilveszterkor sokfelé havazni fog – derül ki az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) december 25-e és 2018. január 7-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Emberségesebb világot, a közel-keleti térségben és a Koreai-félszigeten pedig a béke megteremtését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében.
2015-ben az Európai Unió országai közül Romániában regisztrálták a legnagyobb különbséget az ország leggazdagabb és legszegényebb rétege között – írja az Országos Statisztikai Intézet (ISN) által az Agerpres hírügynökség kérésére összeállított tanulmányban.
Életét vesztette egy dragoméri (Temes megye) 73 éves személy, miután rosszul lett, elszédült és ráesett a forró kályhára.
Több mint 500 gépkocsivezető, köztük 82-en alkoholfogyasztásért, 162-en gyorshajtásért maradt jogosítvány nélkül karácsony estéjén.
Januárban és februárban a sokévi átlagnak megfelelő időjárásra, márciusban többletcsapadékra számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológia Igazgatóság (ANM) 2018 első három hónapjára kiadott prognózisából.
A november 23-án kibocsátott 426 lej értékű nyugtákkal lehet nyerni a karácsonyi nyugtalottón. A húzáson az április 1-je és december 8-a között kiadott nyugták vettek részt. A díjalap egymillió lej, amely maximálisan százfelé osztódik.
Bukaresti otthonában hunyt el hosszas szenvedés után vasárnap Ionel Valentin Vlad, a Román Akadémia elnöke. Az Akadémia közleménye szerint az elnököt hosszas, de méltóssággal és diszkrécióval tűrt szenvedés után érte a halál.