A következő két hétben 10 és 18 Celsius-fok között változó hőmérsékletre és kiadós esőzésekre számíthatunk az ország nagy részén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzéséből.
A magyar nemzeti ünnep miatt március 14-e 23 órától (kelet-európai, azaz romániai idő szerint) március 15-e 23 óráig forgalomkorlátozás lesz Magyarország területén a 7,5 tonnásnál nagyobb járművekre – figyelmeztet a határrendészet.
Klaus Johannis államelnök kihirdette a törvényt, amely értelmében hivatalos munkaszüneti nap lesz nagypéntek, tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget az elnöki hivatal.
Szeles, esős időre számíthatunk hétfő délutántól szerda reggelig az ország egész területén - jelentette be az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM).
Tűz ütött ki szombat reggel 5 óra körül a gyulafehérvári sürgősségi kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának egyik kórtermében. Két alkalmazott orvosi ellátásra szorult.
„Egy hónapra vagyunk a magyarországi választásoktól. A következő időszak arról szól, hogy segítsünk a voksolás folyamatában azoknak, akik regisztráltak” – fogalmazott a kihívás kapcsán Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke.
Péntekig összesen 11 123 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában, és összesen 40 halálos áldozatot követelt a vírus – tájékoztatott a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
A nők fizetése még mindig jelentősen elmarad a férfiakétól Európában, jóllehet már 1975-ben uniós irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést a nemek között. A bérek közti különbség Romániában volt a legkisebb, 5,2 százalékkal.
Március 8–26. között zajlik a gyermekek elemi osztályokba való beíratásának első szakasza, a második szakaszra április 12–18. között kerül sor.
SMS-ben kapnak ezentúl figyelmeztetést azok az állampolgárok, akik útlevelének érvényessége hamarosan lejár. Az értesítési rendszer szerdától működik.
Elfogadta a szenátus szerdán azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében kizárólag a közlekedésrendészet megkülönböztető jelzéseivel ellátott gépjárművekbe lehetne majd sebességmérő készülékeket elhelyezni.
Néhol ironikus és fanyar humorral átszőtt, máshol zavarba ejtően őszinte hangvételű, illetve kedves szerelmes dalok is szerepelnek a kolozsvári A Csajod együttes második, január végén megjelent, Ennyi című nagylemezén – ezekből a próbatermi felvételünkön a fiúk hat szerzeményt (ZEN, Átkok, Bújj ide Kedvesem, Magorka, Energiavámpír, Lépni kéne előre) is előadtak.
84-re emelkedett az influenza miatt elhunytak száma - közölte a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
Online felkészítőn vehetnek részt a WellCode.ro platformon keresztül az informatikából érettségizni készülő végzősök. A platformot a Google-nál és Facebooknál gyakornokoskodó romániai számítógépes szakemberek egy csoportja fejlesztette ki.
Általános felmelegedésre és sokfelé csapadékra számíthatunk a következő két hétben – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Kihirdette hétfőn Klaus Johannis államfő a 2017/13-as kormányhatározatot törvényerőre emelő jogszabályt, amely értelmében Románia csatlakozik az Európai Unió iskolaprogramjához.
79-re emelkedett azok száma, akik influenza miatt haltak meg idén – közölte a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
Kostelek szomszédságában, a Bákó megyei Gyepecén tűzvész következtében elvesztette otthonát egy asszony, Vrencsán Erzsébet-Bözsi. Az újjáépítéshez gyűjtenek.
Meggyilkoltak egy pincérnőt hétfőre virradóan Szatmárnémeti vasúti pályaudvara mellett egy bárban – nyilatkozták a nyomozó hatóságokhoz közel álló források az Agerpres hírügynökségnek.