
Képkocka a Sune vs. Sune című filmből
Fotó: Unlimited Stories AB / Nordisk Film AB
Újabb generációs alkotást, valamint egy kémfilmet néztünk meg a 69. Berlini Filmfesztiválon. Újabb fesztiválplakátot mutatunk.
2019. február 11., 17:102019. február 11., 17:10
2019. február 12., 16:352019. február 12., 16:35
A Generáció szekcióban vetített film (elsősorban) tíz éves szereplőinek életét mutatja be, a reális életüket és a fantázia világukat is felvillantva a néző számára, amint éppen a családból hozott mintákkal igyekeznek boldogulni az iskolai környezetben.
Végül lelkiismeretének szavára hallgatva próbál talpra állni és önmaga lenni.
Növekedés, akadályok és folyamatos változás. Félelem, zsarolás és árulás. Felismerés, közeledés és bocsánatkérés.
A Sune vs. Sune producerei, rendezője és főszereplői nézői kérdésekre válaszolnak
Fotó: Bács Béla János
A stáb jelenlevő tagjai nézői kérdésekre válaszolva elmondták, hogy a filmet siker övezte Svédországban, ugyanakkor a speciális effektusokért többször is díjaztak és ugyanezzel a művész-társasággal újabb film forgatását szervezik. Sokat elárul az egyik főszereplő kislány tehetségéről (Lily Wahlsteen), hogy azért nem lehetett itt a vetítésen, mert már egy újabb előadással örvendeztette meg a nézőket, ezúttal a világot jelentő deszkákon, hazájában. Talán, hallunk meg róla.
Képkocka a Die Argentin című filmből
Fotó: The Operative/IMDb
2019-es német, francia, izraeli, amerikai koprodukció, Yuval Adler rendezésében. Főszereplők: Diane Kruger, Martin Freeman és Cas Anvar.
Ha a film rövid leírását nem olvastuk volna, akkor is tudjuk most már, hogy egy kémfilmet látunk. Rachel világot látott, több nyelvet beszél, de gyökértelen. Miközben egyre magasabbra jut az iráni ellen dolgozó izraeli kémelhárítás rendszerében, megtalálja az igaz szerelmet. Mint várható, ez bonyodalmakhoz vezet, melyek elől nem igazán menekülhet el és még Európában sem lehet teljes biztonságban.
A film nem lép át sajnos egy szokványos kémfilm keretein, azonban bemutat néhány elemet az izraeli-iráni konfliktusból, a rendező prizmáján keresztül.
A Delphi filmszínház. A Fórum szekcióban vetített filmeknek ad otthont
Fotó: Bács Béla János
Juliette Binoche a vörös szőnyegen
Fotó: Bács Béla János
Juliette Binoche Dieter Kosslick társaságában
Fotó: Bács Béla János
Földalatti-medve. Plakátsorozatunk újabb darabja
Fotó: Bács Béla János
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!