
Kopjafa-állítás Wass Albert édesapjának sírjánál, aki a búr-háborúban vesztette életét
Fotó: Hungarikumokkal a világ körül/Facebook
Afrikában élő magyarokat, magyar, sőt erdélyi vonatkozásokat mutat be nyolc részben, hétről hétre a TV2, Hungarikumokkal a világ körül című műsorának második szezonja. A Kurucz Dániel és Szász Kamilla szereplésével készült dokumentum-sorozat 14 ezer kilométer megtétele közben készült Afrika déli részén.
2019. január 22., 19:202019. január 22., 19:20
2019. január 22., 20:592019. január 22., 20:59
Tudta, hogy Wass Albert nagybátyja a búr-háborúban esett el, és Dél-Afrikában van eltemetve? Hát azt, hogy magyar származású gyémántkereskedő, borász, geológus tevékenykedik Afrikában? És azt, hogy Namíbiában lehet az egyik legjobb almáspitét enni?
• Videó: Hungarikumokkal a világ körül
Többek között ilyen és ehhez hasonló, nyilvánvaló vagy éppen teljesen új érdekességeket mutat be a produkció youtube-csatornáján is nézhető sorozat, amely
Johannesburg, a Dél-afrikai köztársaság legnagyobb városa madártávlatból
Fotó: Hungarikumokkal a világ körül/Facebook
„Tudtuk, hogy tél lesz, hiszen a déli féltekén ugye épp fordítva van, mint itthon, de azért a Kalahári sivatagban nem számítottunk 0 fokra. Vagy a Namíb-sivatagban esőre” – mondta el az Origónak adott élménybeszámolójában Szász Kamilla műsorvezető.
– ezt már Kurucz Dániel mondta a portálnak.
Fotó: Hungarikumokkal a világ körül/Facebook
A fiatalok a nyáron (a déli féltekén épp tél volt) forgatott sorozatukban a saját határaikat is feszegetik: hegyet másznak, vagy éppen búvárruhában, egy vasketrec védelmében merülnek le az óceánba a cápák közé, tapasztalataikat pedig a helyszínen forgatott, valamint a műsorhoz utólag stúdióban felvett videókban osztják meg.
• Videó: Hungarikumokkal a világ körül
A számos helyi jellegzetességen túl a műsor készítői a magyar kötődésekre is nagy hangsúlyt fektetnek, így számos, Afrikába emigrált magyart keresnek fel a készítők, így a Dél-afrikai Köztársaságban élő családfa-kutatót, gyémántkereskedőt, borászt állítanak a kameráik elé, hogy beszéljenek arról, hogyan kerültek az úgynevezett fekete kontinensre, és milyen szálon kötődnek szülőföldjükhöz.
Fotó: Hungarikumokkal a világ körül/Facebook
Visszatérő elem az 1956-os forradalom és szabadságharc felemlegetése, hiszen sokan akkor hagyták el szülőhazájukat és telepedtek le Afrika különböző szegleteiben, ahol már az adott közösség részévé váltak, de azért őrzik magyar identitásukat.
• Videó: Hungarikumokkal a világ körül
A könnyed hangvételű, ugyanakkor kalandos dokusorozat január 5-étől, szombatonként nézhető a TV2 csatornán, de a részek a műsor youtube-csatornáján is visszanézhetőek, a részletekért, kulisszatitkokért és adalék-információkért pedig a produkció Facebook-oldalát érdemes bekövetni.
• Videó: Hungarikumokkal a világ körül
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
Legalább 200 ember halt meg (az áldozatok száma folyamatosan emelkedik) és több mint 30 ország több mint 1300 állampolgárát tartják számon eltűntként az országot sújtó villámárvizek után Nepálban és Kínában .
Nyolcvan évesen elhunyt Dolly Parton countrysztár, énekesnő, Dolly Parton. Halálhírét unokaöccse, Bryan Seaver jelentette be a közösségi médiában.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
szóljon hozzá!