
Vita alakult ki Victor Ponta miniszterelnök és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) között a jogerős bírósági ítélettel elkobzásra ítélt vagyonok állami behajtása kapcsán.
2015. március 04., 21:412015. március 04., 21:41
A korrupcióellenes ügyészség szerdán közleményben vádolta meg a kormányfőt azzal, hogy „súlyosan megtéveszti” a közvéleményt, amikor kétségbe vonja a DNA adatait az elkobzásra ítélt vagyonelemek behajtási aránya kapcsán, így próbálva igazolni, hogy az adóhatóság (ANAF) csak nagyon csekély mértékben volt képes behajtani az elkobzandó vagyonelemeket.
A miniszterelnök kedden este a România Tv hírtelevízióban arról beszélt: „kisebb fajta átverés”, hogy az ANAF csupán az elkobzandó vagyonok tíz százalékát volt képes behajtani, mivel – állítása szerint – nincs minden esetben jogerős bírói ítélet, csupán vagyonzárlatot rendeltek el, ami alapján az adóhatóság nem járhat el.
A DNA emlékeztet: múlt heti évértékelő értekezletén Laura Codruţa Kövesi, a DNA főügyésze úgy fogalmazott: 2014-ben a DNA által végrehajtott nyomozások során született jogerős bírósági ítéletek 310 millió euró elkobzásáról rendelkeznek, ami a 2013-as összeg háromszorosa. Ha ezt az összeget ténylegesen behajtanák, egy évig elegendő lenne a romániai orvosok bérének fedezésére. „Fontos, hogy az adóügyi szervek gyakorlatba ültessék az ítéleteket” – áll a DNA megállapításában.
A korrupcióellenes hatóság megerősíti: jogerős bírósági ítéletekről van szó, amelyek gyakorlatba ültetése az ANAF feladata. Ponta kedden este az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése kapcsán elmondta: új kormányügynökséget hoznak létre, amelynek feladata a korrupcióból származó, jogerős bírósági ítéletek nyomán elkobzásra ítélt vagyonelemek behajtása lesz. Erre Darius Vâlcov pénzügyminiszter tesz majd javaslatot. Az ügynökség francia mintára jön majd létre.
Ponta: Románia a régió „mintaállama\"
A régió „legstabilabb\" országának nevezte Romániát Victor Ponta miniszterelnök kedden este, a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését követően. A miniszterelnök szerint a stabilitás és a kiszámíthatóság létfontosságú olyan körülmények között, amikor a gazdasági mutatók növekednek, és az állami bevételek az év első két hónapjában meghaladták a hatóságok várakozásait.
Ponta rámutatott: az egyetlen tényező, ami ezt a trendet radikálisan más irányba befolyásolhatja, a külpolitikai helyzet. „Egyre feszültebb régióban élünk, és itt nem csupán Ukrajnáról beszélek, ahol polgárháború dúl, hanem arról is, ami a környező országokban történik. Az energiaügyekkel kapcsolatos orosz nyomás, a zavargások, az eltérő politikai projektek, a görögországi történések egész Európa számára érdekesek, ebben a kontextusban pedig Románia maradt a legstabilabb ország a régióban gazdasági, katonai és politikai szempontból is” – vélte a miniszterelnök, aki szerint a belső konfliktusok is megfordíthatják a gazdasági növekedési trendeket.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!