Következő alkalommal kormányt buktatnak

Rendőrségi adatok alapján szerdán harmincezer közalkalmazott és nyugdíjas vett részt Bukarestben a szakszervezetek által szervezett tiltakozó akción. A szakszervezetek szerint hatvanezer embert sikerült megmozgatni.

Szőcs Lóránt

2010. május 19., 16:432010. május 19., 16:43

Galéria
A tiltakozók azzal fenyegetőztek, hogy május 31-től általános sztrájkot robbantanak ki, ha nem vonják vissza a bér- és nyugdíjcsökkenésre vonatkozó intézkedéseket, ismét összegyűlnek a Victoriei téren, ahonnan addig nem távoznak, amíg a kormány le nem mond.

„Következő alkalommal nem távozunk innen addig, amíg nem hagyják el ezt az épületet (a kormány székházát – szerk.megj)” – nyilatkozta Bogdan Hossu, az Alfa Kartell elnöke.

Hossu kifejtette, nem volt eredményes a kormány megosztó politikája, s így a téren szerdán több mint hatvanezren gyűltek össze, nemcsak szakszervezeti tagok, de egyszerű emberek is, akik lezárták a környező utcákat, mert már nem fértek a téren. „Emlékeztetjük a kormány tagjait, hogy amikor a polgárok az éhhalál szélére kerülnek, joguk van felfalni vezetőiket. Ha képtelenek irányítani, távozzanak. Le a kormánnyal” – mondotta Hossu.

Az Alfa Kartell vezetője Traian Băsescut is emlékeztette, ha az önfeláldozás nem a kormánytagoktól, a cégtulajdonosoktól kezdődik, akkor az elnöknek menesztenie kell ezt a kabinetet és olyat odaültetnie, akik a polgárok érdekében cselekednek.

Dumitru Costin, a BNS elnöke arra kérte a téren összegyűlteket, szavazzanak az általános sztrájkra, hogy büntessék meg ezt az „érzéketlen hatalmat”.

A CNSLR Frăţia elnöke, Marius Petcu kifejtette, csalódást okoztak azoknak, akik csak néhány százra becsülték a szerdai nagygyűlés résztvevőinek számát, szolidaritásról és a szakszervezeti mozgalom eredményességéről tettek tanúbizonyságot. Marius Petcu összetépte az egybegyűltek előtt a megszorító intézkedéseket tartalmazó, FMI-nek írt szándéknyilatkozat másolatát, illetve azt a kormányhatározat-tervezetet, amellyel a kormány életbe kívánja ültetni a megvonásokat.

Iacob Baciu, a CSDR elnöke arra kérte a kormányt, feleljenek a felvett kölcsönökért és számoljanak el a privatizációból származó pénzekkel.

Ion Popescu, a Meridian elnöke azt kiabálta a kormánynak: „Szégyen”, amiért több tízezer embert kényszerítettek utcára vonulásra. „Az élethez, munkához, versenyképes oktatáshoz és egészségügyhöz való jogunkat kérjük a kormánytól” – tette hozzá.

Marius Nistor, a Spiru Haret Tanügyi Szövetség elnöke kifejtette, ha a szakszervezetek ezen a ponton befejezik a tiltakozást, akkor semmit sem érhetnek el, és javasolta, május 31-től kezdjenek általános sztrájkot. „Mi megmutattuk, hogy a polgárok felébredtek. Vajon felébredtek a Victoria palota lakói is? Ébredjetek drága vezetők. Lejárt az elnökválasztás ideje” – jegyezte meg gúnyosan Marius Nistor. Azt kérdezte a tüntetőktől: Milyen országban élünk? És válaszolt is: „olyan országban, amelynek vezetői elbocsátják szüleiket, megölik gyermekeiket és a nyugdíjasokat”.

A Victoriei téri nagygyűlés 11 órakor kezdődött és 13 óráig tartott.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kibertámadás érte a román vízügyi igazgatóságot, a hackerek váltságdíjat követelnek

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) vasárnap este figyelmeztetett, hogy ransomware típusú kibertámadás történt a román vízügyi igazgatóság több intézménye és szervere, valamint az ország 11 területi vízügyi igazgatósága közül 10 ellen.

Kibertámadás érte a román vízügyi igazgatóságot, a hackerek váltságdíjat követelnek
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Elfújja a szél?

A decemberi fordulat utáni első napokban itthon hokibotokkal védték a terroristáktól a tömbház udvarát a férfiak, pontos beosztás alapján, amelyet mindenki igyekezett betartani.

Elfújja a szél?
Elfújja a szél?
2025. december 22., hétfő

Elfújja a szél?

2025. december 22., hétfő

Nicușor Dan referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében, az ellenzék az államfő felfüggesztését kéri

„Referendumot” kezdeményez Nicușor Dan államfő a bírák és ügyészek körében szakmai szervezetük, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működéséről, felvetését azonban ellenzéki képviselők egy csoportja alkotmányellenesnek tartja.

Nicușor Dan referendumot kezdeményez a bírák és ügyészek körében, az ellenzék az államfő felfüggesztését kéri
2025. december 21., vasárnap

Néma, gyertyafényes kiállás a ditrói kórházért

Néma kiállás a ditrói kórházért – ezzel a mottóval hívták az embereket vasárnap délutánra a helyi plébániához. A kórházépület tulajdonosa, a katolikus egyház igényeit a használó intézmény nem tudja teljesíteni, ezért a kórházat bezárták.

Néma, gyertyafényes kiállás a ditrói kórházért
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Augusztusban folytatódik a Száz év magány sorozatadaptációja

Egy poszter közzétételével, hivatalos oldalán jelentette be a Netflix, hogy 2026 augusztusában folytatódik a Nobel-díjas Gabriel García Márquez leghíresebb regénye, a Száz év magány alapján készült sorozatadaptáció.

Augusztusban folytatódik a Száz év magány sorozatadaptációja
2025. december 21., vasárnap

Harminchat év szabadság után itt tart Románia

Nicușor Dan államelnök vasárnap koszorút helyezett el az 1989-es forradalom hőseinek fővárosi emlékművénél. Ilie Bolojan kormányfő pedig üzenetet tett közzé.

Harminchat év szabadság után itt tart Románia
2025. december 21., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap

Két enyhe földrengés következett be vasárnap reggel Buzău megyében Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet.

Két földrengés is volt vasárnap
Két földrengés is volt vasárnap
2025. december 21., vasárnap

Két földrengés is volt vasárnap

Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Lebilincselő olvasmányok, amelyekkel ráhangolódhatunk a karácsonyra

Varázslatos mesék a gyerekeknek, megható szerelmi történetek és izgalmas krimik a felnőtteknek – az ünnepi időszakban számos tematikus olvasmány közül válogathatunk. Összeállításunkban a székelyföldi könyvtárak karácsonyi ajánlójából mazsolázunk.

Lebilincselő olvasmányok, amelyekkel ráhangolódhatunk a karácsonyra
2025. december 21., vasárnap

Most jön a leghosszabb éjszaka

Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló délután 5 óra 3 perckor lesz. A téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben „hajlik el” a Nap sugaraitól.

Most jön a leghosszabb éjszaka
Most jön a leghosszabb éjszaka
2025. december 21., vasárnap

Most jön a leghosszabb éjszaka

2025. december 21., vasárnap

Avatar: Tűz és hamu – hiába a lenyűgöző látvány ha majdnem ugyanazt nézzük mint három évvel ezelőtt

Ezt a filmet három éve már láttam – futott át többször is az agyamon az Avatar most mozikba került Tűz és hamu (Fire and Ash) alcímet kapó, harmadik felvonásának nézése közben. Kritika.

Avatar: Tűz és hamu – hiába a lenyűgöző látvány ha majdnem ugyanazt nézzük mint három évvel ezelőtt
Hirdetés