
Fotó: Kristo Robert
A Ziua de Cluj napilap 2010. október 5-i számában cikket közöl arról, hogy „Tőkés ellen a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus (DIICOT) ügyészei vizsgálódnak”. Tőkés szerint az eljárás, amit ellene indítottak, Románia Alkotmányának több szakaszát is megsérti.
2010. november 08., 16:212010. november 08., 16:21
2010. december 07., 13:472010. december 07., 13:47
Fotó: Kristály Lehel
„A Tusványosi Nyári Táborban, július végén, Tőkés azt mondta, hogy a székelyeknek az utcán kell kérniük a területi autonómiához való jogukat. Ennek az állításnak az alapján a kolozsvári Szociáldemokrata Párt (PSD) frissen megválasztott elnöke, Mircea Jorj panaszt nyújtott be a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék ügyészségére a református püspök ellen, akit az államhatalom aláaknázásával és a román alkotmány súlyos megsértésével vádol” – áll a napilapban.
„Határozott meggyőződésem, hogy a területi autonómia szükségességére vonatkozó nyilatkozataim ismeretében a nyomozati eljárást csak Románia Alkotmányának a 8. (politikai pluralizmus), a 39. (gyülekezési szabadság) és a 40. (egyesülési jog) szakaszainak a megsértésével lehet elrendelni. Ennek tudatában a Legfelső Ítélőtábla és Semmítőszék ügyészségének a szervezett bűnözést és terrorizmust kivizsgáló igazgatóságához (DIICOT) fordultam tájékozódás céljából” – jegyzi meg Tőkés László, az EP alelnöke.
A 215/D/P/2010 számú, 2010. november 2-i válaszlevelükben azt közölték vele, hogy a DIICOT központi szervezeténél 2010. július 27-én iktatták a bűnvádi feljelentést „a Büntető Törvénykönyv 155., 166. és 167. szakaszai által büntetett bűncselekmények elkövetése miatt.”
Tőkés nehezményezi, hogy nem utasították el az alaptalan vádat. „Elképesztőnek tartom, hogy a DIICOT központi szervezetének „szakértői” eleve nem utasították el a bűnvádi eljárás beindítását. Miként lehetséges, hogy nem vették észre, hogy nyilatkozatomat a Tusványosi Nyári Szabadegyetemen tettem, Románia elnökének és Magyarország miniszterelnökének a jelenlétében, és azt, hogy véleményem teljesen törvényes és nem ütközök az alkotmány rendelkezéseibe? Hogyan fordulhat elő az, hogy a DIICOT ügyészei „nagyvonalúan” eltekintenek attól, hogy én, mint romániai európai parlamenti képviselő, aki az Európai Parlament alelnöki tisztét is betöltöm, nem követtem el „hazaárulást”, mivelhogy nem léptem kapcsolatba egyetlen idegen hatalommal vagy szervezettel sem annak céljából, hogy „az állam területi egységét, szuverenitását vagy függetlenségét csorbítsam”, hogy „sohasem uszítottam az alkotmányos rend erőszakos és törvénytelen megváltoztatásáért, és nem esküdtem össze az állam biztonsága ellen?!”
Tőkés becsületsértésnek tartja a vádat és fel is jelenti a szociáldemokrata politikust. „Az a mód, ahogyan a DIICOT központi szervezete Mircea Jorj panasza kapcsán eljár, sérti becsületemet és emberi méltóságomat, a jó hírnévhez való jogomat és magát a forradalmat. Ez utóbbi kapcsán emlékeztetni kívánok arra, hogy a Temesvári Forradalom huszadik évfordulóján elnyertem Románia legmagasabb kitüntetését. Ki hihetné azt, hogy Románia elnöke egy „hazaárulót” tüntet ki?! Mindezek alapján kénytelen leszek feljelentést tenni nevezett Mircea Jorj PSD-politikus ellen, hamis vád és rágalmazás miatt.”
Az EP alelnök nem érti, hogy három hónap alatt miért nem vizsgálták ki, vagy utasították el az ellene benyújtott vádat: „Befejezésül joggal vetődik fel a kérdés: három hónap letelte után (!) a DIICOT-nak még mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy egy ilyen ügyet el tudjon bírálni, és nyilvánvaló ártatlanságomat meg tudja állapítani?!”
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!