Támogatta hétfőn a képviselőház jogi bizottsága a korrupcióellenes ügyészek második olyan kérését, amely Markó Attila RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatásának jóváhagyását indítványozza.
2015. március 30., 17:062015. március 30., 17:06
A végső döntést a képviselőház plénuma mondja ki, várhatóan szerdán. Mint ismeretes, Markót ezúttal abban az ügyben vennék őrizetbe, amelyben három, a 2008 és 2009 közötti időszakban született, 75 millió eurós kárt okozó törvénytelen kárpótlási döntés miatt vizsgálódnak, és amely miatt az ANRP központi restitúciós testületének két másik akkori tagját, Horia Georgescut, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, és Theodor Nicolescu PNL-s képviselőt már őrizetbe vették.
Markó ügyében egy másik illegális restitúciós ügyben már jóváhagyta a parlament az előzetes letartóztatásba helyezést, bár dokumentumokkal bizonyította, hogy a szóban forgó ülésen nem vett részt.
Markó azóta elhagyta az országot, ügyvédje szerint Budapesten él. Markó cáfolja, hogy korrupciós ügyben lenne érintett.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!